"Szeretem a kutyákat, témáimban gyakran ember és természet kapcsolatát keresem. Szívesen járok és visszajárok Erdélybe egy-egy sorozatért. Talán, mert nekem is itt vannak a gyökereim, ezért tudok a helyszínen felszabadultan alkotni" – mondja Végh László, aki a héten kiérdemelte a fiatal, 35 év alatti fotográfusoknak kiírt Hemző Károly-díjat. "Jelen sorozatban a papi hivatás és egy nem mindennapi hobbi összefonódását mutatom be. Az egész egy Facebook-poszttal indult még 2017-ben, amikor kollégámmal Lukács Csabával, akivel annak idején a Magyar Nemzetnél dolgoztunk, megláttuk Kiss Attila bejegyzését a Facebookon egy győztes világbajnokság kapcsán, majd a nyomába eredtem. Olyannyira, hogy egy darabig figyelemmel kísértem az életét papként, kutyabarátként, hobbistaként, versenyzőként – ezekből a kockákból állt össze a képanyag" – meséli a fotográfus, aki ma a Magyar Hang munkatársa. A sztori önmagában, képek nélkül is roppant érdekes. Kiss Attilát 2004-ben szentelték pappá. Ez idő tájt vette első kutyáját, Wolfit.
Banks Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe, OTP Bank Nyrt. Import area Dél-Ázsia, Nyugat-Európa, Vilàgszerte Kína, Hollandia Export area Közép-Kelet-Európa, Nyugat-Európa, Vilàgszerte Bosznia Herzegovina, Németország, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia
Beérkező áruk mennyiségének, sérülés mentességének ellenőrzése (alapanyag, göngyöleg, vissza áru) Meghatározott napi gyártásterv alapján a gyártósorok kiszolgálása (raktári anyagok kikeresése, összekészítése, gyártósorra való eljuttatása) Késztermékek pántolása, fóliázása munkaut… Forrás
Attila egy lakókocsival járja Európát. A lakókocsit saját pénzből vásárolta, a kutyák bokszát szállító pick-upot pedig a prefektúra támogatásával és a kölykökök eladásából befolyt összegből finanszírozta. (Fotó: Mise a közel 140 fős Radnaborbereken. A hívek eleinte furcsállották plébánosuk hobbiját, de idővel elfogadták, sőt, a versenyek után mindig érdeklődnek az eredmények után. (Fotó: A hívek a kutyák miatt egyszer sem maradtak mise nélkül. Amikor Attila távoli versenyre indul, mindig gondoskodik a helyettesítéséről. (Fotó: Úton Radnaborberekre. Régen a kis katolikus falu lakosai mind magyarok voltak, de ma csupán pár ember beszéli a nyelvet. (Fotó: Attila szerint a huskyk a legkedvesebb kutyák, kunyerálásban mindenképp világbajnokok. Az égvilágon mindent ki tudnak csalni az emberből: hízelkedés, játékosság tekintetében nincs párjuk. (Fotó: Edzés vége a havasok lábánál, Óradnán. A kutyák kitartása és feltétel nélküli szeretete ad erőt Attilának a mindennapokhoz. (Fotó: Végh László)
zárak, zárbetétek, zárrendszerek, mechanikus, mechatronikus hengerzárbetétek, épületzárak, lakatok, nyerskulcsok gyártása, kulcsmásológépek forgalmazása, beléptető rendszerek, biztonsági, automata ajtók, széfzárak kereskedelme
A tartalom a hirdetés után folytatódik Egy kattintás, és nem maradsz le a kerület híreiről:
Folytatódik az FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsákok osztása a kerületben - írja az Újpesti Városgondnokság. Február 3-tól a készleten lévő gyűjtőzsákok erejéig minden szerdán, az Óradna utcai telephelyen 8 és 12 között lehet átvenni a zöldhulladék-gyűjtő zsákokat az újpesti lakosoknak. Társasházanként, a társasház meghatalmazott képviselője 20 darab zsákot vehet át, kertes ház tulajdonosa 30 darabot. A gyűjtőzsákokat csak személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatásával lehet átvenni. Meghatalmazással a gyűjtőzsákok mások helyett is átvehetőek. Az átvételkor maszk viselése kötelező, illetve kéri saját toll használatát! A zsákokba helyezhető: lomb fa- és bokornyesedék nyírt fű gyom Ne rakjatok a zsákokba fenyőféléket és diófa leveleket, gallyakat, mivel az előbbiek magas gyantatartalmuk, illetve az utóbbiak olaj-és mérgezőanyag tartalmuk miatt nem komposztálhatók. A vastagabb faágakat legfeljebb egy méteresre darabolva, összekötve kell kirakni. Ha a zöldhulladékos zsákokba háztartási vagy egyéb nem odavaló anyagot tesztek, a zsákot nem szállítják el.
(Fotó: A kutyákkal a nyári hónapokban Attila nem tart edzést, mert a huskyk nem bírnák a terhelést a melegben. Késő ősszel, ahogy 8 fok alá csökken a hőmérséklet, előkerül a szekér, és indul a hegyekben a tudatos versenyre való készülés. (Fotó: A kutyákról való gondoskodás a pap mindennapjainak része. Attila úgy érzi, 12-13 kutyával tud hatékonyan foglalkozni egyszerre. (Fotó: Csoportkép bevetés előtt. A huskyk fantasztikusan szép állatok, a szemükbe nézve a kutya őse, a farkas néz vissza ránk. (Fotó: Akik nem ismerik a huskyk természetét, a szánhúzást állatkínzásnak gondolják, miközben ez a fajta lételeme. A huskyk munkára születtek, és azon élőlények közé tartoznak, akik ezt kifejezetten élvezik. (Fotó: A kutyaszán szétszedése és tisztogatása a verseny utáni feladatok elmaradhatatlan része. (Fotó: Már a szállítóbokszba kerülés is erős érzelmi felfokozottságot okoz a kutyáknál, hiszen tudják: ma is kifuthatják magukból a lábaikban lévő kilométereket. (Fotó: Délutáni pihenés a verseny után.