Tettem mind ezt azért, mert estére a tökéletesen elhelyezett szerelékem 20mm-es golyóval, naplemente után azonnal el lett húzva. Biztos vagyok benne, az éj leple alatt újradobva a szerelék már nem került olyan pozícióba, mint a normál látásviszonyok között koncentráltan bedobott szerelék. 3-4kg körüli pontyok jöttek ezzel a csalizással, míg nem durvultam el igazán, ami végül meghozta a gyümölcsét. 16mm-es pop-up és egy 20mm-es süllyedő (un. :hóember) szerelék meghozta a sikert. Ez a kombináció már bizony kivárással került felszippantásra. Amolyan gőzmozdony szerű kapással jelentkeztek "zsákmányolt" halaim ezután. Én mindenképp sikernek mondanám a 7 és 7, 5 kg-os ponty fogását a túra alatt. Sok helyen fogtam nagyon szép és már sokkal nagyobb pontyokat is, de felejthetetlen élmény volt a vadvízen fogott hal. Érződött a fárasztás során, hogy a ponty az életéért küzd, soha nem volt megakasztva, és soha nem volt fotózva sem. :-) Fotóztuk bizony,... és visszaengedtük. A horgásztanya további vendégei számára, mint utólag kiderült ismeretlen művelet.
Mára jónak mondható a ponty fogás esélye hisz, mint már említettem intenzív telepítések vannak, köszönhető a Balaton Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. -nek és az Egyesületeknek.
A haltelepítések napján a haltelepítés helyétől számított 100 méteres távolságon belül horgászni TILOS! Horgászat közben a horgászhelyet elhagyni, a bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni, illetve felügyeletüket másra bízni tilos, kivéve a begyaloglós és behúzós módszer esetében a második készség bevetéséig. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a horgászhely kivilágítása és a horgászathoz használt, veszteglő vízi jármű minden irányból látható fénnyel történő kivilágítása kötelező. Tilos a vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása. Szennyezett, szemetes horgászhelyen a horgászatot megkezdeni vagy folytatni tilos. A horgászat befejezése után a horgászhelyet tisztán kell elhagyni. Foglalt hely létesítése tilos, kivételt képeznek az engedéllyel rendelkező víziállások. A szabályok betartása minden tisztességes horgász számára problémamentes kell, hogy legyen. Horgászható területek a Balatonon A horgászható területek felsorolását itt találod.
A Hajózási Szabályzat szerinti kishajó vagy magasabb kategóriába tartozó (lajstromszámmal rendelkező) vízi járműről horgászni kizárólag általános területi jegy birtokában szabad! Az éves partközeli jeggyel rendelkező horgásznak lehetősége van kiegészítő általános napijegyet váltania. A 2013. ) VM rendeletben foglalt méretkorlátozásoktól eltérően a Balatonon és vízrendszerén az alábbi fajok esetében az itt meghatározott méretkorlátozás érvényes: ponty: 35 cm, süllő: 35 cm, balin: 45 cm, csuka: 45 cm. A harcsa tilalmi idejében mérettől függetlenül védettséget élvez! A Kis-Balatonon naponta 1 db darabszám-korlátozás alá tartozó ragadozó hal (balin, csuka, harcsa, kősüllő, süllő) fogható. Sleppelni csak egy, kézben tartott bottal szabad. A szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az ilyen élő hal szállítása TILOS! A kifogott és szákba, pányvára, bilincsre helyezett halat kicserélni tilos. A visszaengedni kívánt halat a fogást követően a legrövidebb időn belül el kell engedni.