200 Celsius fokos sütőbe tettem. Amikor a husi megsült és a zöldségek is megpárolódtak (én sosem hagyom, hogy a zöldség túlfőjön, az úgy jó, ha még kicsit ropog, mert akkor marad meg a saját íze) levettem a fedőt és megpirítottam a költeményem tetejét. Petrezselyemmel díszített rizzsel tálaltam, leginkább azért, mert ez volt itthon, amúgy burgonyapürével is finom lett volna. Nagyon jó lett, az íze leginkább füstölt és gyümölcsös ízek harmóniájából állt össze, aminek oka, a worchester szósz szilvapüré tartalma lehetett. Tessék kipróbálni, egészségükre!
Mivel a szójaszószt szeretem úgy gondoltam, kipróbálom a worchestert is. Nem bántam meg! Lássuk tehát a hozzávalókat 2 személyre (mondjuk úgy, ezek voltak itthon:-)) 1 nagyobb csirkemell, néhány szelet bacon szalonna, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 kisebb sárgarépa, worchester szósz a páchoz Elkészítés: A csirkemellet kb. 1-1, 5 cm vastag tallérokra vágjuk, és a szósszal leöntve legalább egy órát pácoljuk, miközben néhányszor átforgatjuk. A jénait kibéleljük alufóliával (nagyon megkönnyíti később a mosogatást, hisz majdnem tiszta marad az edény), majd a pácolási idő leteltével elhelyezzük benne a szalonnát és a húsokat. Én ezt úgy csináltam (hogy a szépségnek is adjunk valamit, mert az szerintem legalább oly fontos, mint az íz) hogy felváltva, mint egy fonat raktam le a húst és a szalonnát, így volt olyan tallér ami alá és volt, ami fölé esett a zsiradéknak való. Mikor ezzel megvagyunk, az egészet körbe rakjuk a vastagra felkarikázott répával és a nagy gerezdekre vágott vöröshagymával. Végül még egy kis szósszal meglocsoltam az egészet, lefedtem és kb.
Leírás A Worcestershire szósz klasszikus, angol fűszerszósz, melyet a worcester-i Lea&Perrins vállalat 1837. augusztus 28. óta állít elő és forgalmaz. Napjainkban, Worcester szósz néven más cégek által forgalmazott utánzatok látnak napvilágot. Az eredeti angol termék összetevői: ecet, melasz, culor, só, szardella, indiai datolya (a tamarind, az indiai datolya olyan gyümölcs, amelynek savas húsát hűsítő vagy gyógyító italok készítéséhez használták) kivonat, hagyma, fokhagyma, valamint különböző fűszerek, többek között természetes aromák. A szószt min. 3 évig hordókban érlelik. A pontos összetevők és az eljárás a készítők titka maradt és marad. Az eredmény egy folyékony, sötétbarna, aromadús kivonat. A konyhában sokrétűen, elsősorban húsételek ízesítéséhez használják fel. Levesek, szószok, saláták, valamint italok, mint pl. a "Bloody Mary" koktél, fűszerezésére is szolgál. hogyan tároljam Hűvös helyen, eredeti csomagolásban