2021. júl 2. 14:06 John Boyega karaktere, Finn rohamosztagosból lett lázadó a Star Wars: Az ébredő Erőben / Fotó: Disney John Boyega a 2011-ben bemutatott, Idegen arcok című tudományos-fantasztikus vígjátékban hívta fel magára először a világ figyelmét, ahol egy olyan utcakölyköt játszott, akinek ijesztő űrlényektől kellett megvédenie a bandáját. Később a színész az egyik legismertebb sci-fi franchise-ba, a Star Warsba igazolt, Az ébredő Erőben egy Finn nevű rohamosztos fehér páncélját öltötte magára Boyega, aki az Első Rendben csalódott és a lázadók közé állt. A Star Wars nagy felfedezettje, aki az új trilógia legalább olyan fontos láncszeme volt, mint a Daisy Ridley által játszott Rey, nemrég a Hollywood Reporternek adott interjút. John Boyega a beszélgetés során kijelentette a szaklapnak, hogy nagyon szeretné, ha az első évad után távozott Regé-Jean Page nyomdokába léphetne a Netflix sikersorozatának új férfi főszereplőjeként. ( A legfrissebb hírek itt) "Bridgertonék pénzére hajtok, arra vágyom, hogy kapjak egy gyönyörű menyecskét magam mellé, egy testhez álló kosztümöt, valamint egy lovat és én lehessek az új fickó, aki megbolygatja a nemesi udvar életét" – mondta a színész.
A színész talán éppen mozis sikerei miatt nem nagyon vállalt munkát tévésorozatokban, de egy alkalommal így is meggyőzhető volt Matthew McConaughey arról, hogy érdemes leszerződnie egy kisképernyős munkára. Ez volt a True Detective, melyben egy sokat filozofáló, nihilista detektív bőrébe bújt a világsztár, Woody Harrelson oldalán. A szezon elképesztően jó fogadtatást kapott, a mai napig etalonnak számít, és a True Detective későbbi évadai nem is tudtak felérni ahhoz a minőséghez, amelyet az első 8 rész hozott. A produkció 2014-es etapja még azoknak a nézőknek is erősen ajánlott, akik alapvetően nem rajonganak a nyomozós sorozatokért. Ezt a fojtogató drámát egyszer mindenkinek át kell élnie. 5. Winona Ryder Tim Burton horrorvígjátéka, a Beetlejuice – Kísértethistória tette ismert színésznővé az 1986 óta aktív Winona Rydert, aki az Ollókezű Edwardban és az 1992-es Drakulában folytatta pályája építgetését, és bár a 90-es években még olyan produkciókban tűnt fel, mint az Alien 4 – Feltámad a halál, a 2000-es években a színésznő pályafutása brutális hanyatlásnak indult.
Piusz bőrébe bújt. Az HBO produkciója, és annak 2020-ban érkezett második évada, Az új pápa komoly hullámokat vert, a Vatikánban is komoly felháborodásokat okozott. Egyértelmű azonban, hogy Jude Law-t visszarakta a térképre széria, aki Az ifjú pápában nyújtott alakítását követően szerepet kapott a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című Harry Potter spin-offban, ahol a legendás Albus Dumbledore-ként jelent meg a színen, 2019-ben pedig a Marvel kapitány című szuperhősös kalandfilmben bújt az idegen, Yon-Rogg zöld páncéljába. 3. Amy Adams Törékeny alkata miatt balerinaként képzelte el a jövőjét Amy Adams fiatalon, később azonban, amikor Los Angelesbe költözött, ő is, mint sokan mások, az Álomgyár bűvkörébe esett. Eleinte a magány, a pénztelenség és a szereplőválogatásokon átélt visszautasítások jellemezték Amy Adams karrierjét, aki a Kegyetlen játékok 2-ben nyerte el a publikum elismerését, később pedig a Kapj el, ha tudsz még sikeresebb színésznővé tette Adamset, aki a szuperhősös műfajban is kipróbálta magát, többek közt Az Acélemberben és Az Igazság Ligájában is Lois Lane-t játszotta.
Reese Witherspoon, Shailene Woodley, Laura Dern és Zoe Kravitz mellett Nicole Kidman is főszerepet kapott a produkcióban, aki bántalmazó férjével (Alexander Skarsgard alakításában) szemben igyekezett állni a sarat. Kidman A tó tükre második szezonja mellett a Hatalmas kis hazugságok folytatásában is visszatért, illetve a Tudhattad volna című drámaszériában is központi karaktert játszott, így kijelenthető, hogy jól sikerült a színésznőnek a kisképernyőre való kiruccanás. 2. Jude Law Jude Law a Broadwayen is megfordult, mielőtt A tehetséges Mr. Ripley című film el nem hozta a sármos színész karrierjében az áttörést, játékáért Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. 2001-ben Jude Law főszerepet kapott az Ellenség a kapuknál című háborús filmben, és Tom Hanks ellenfeleként felbukkant a Sam Mendes által rendezett A kárhozat útjában is. A színész pályája éppen lefelé kezdett volna ívelni, amikor Paolo Sorrentino sorozatában, Az ifjú pápában szerepet kapott és a lázadó egyházi vezető, XIII.
A Star Wars feltörekvő csillaga nem az első lenne a sorban, aki a nagyvásznat a tévéképernyőre cseréli. Összeszedtünk 5 színészt, akik mozisztárként futottak be, később azonban a sorozatok világában is megtalálták a számításukat! 1. Nicole Kidman Hazájában, Ausztráliában már ismert színésznőnek számított, amikor a világ az 1989-ben bemutatott, Halálos nyugalom című filmben felfigyelt Nicole Kidman tehetségére. Nem sokkal ezt követően Kidman egyre komolyabb hollywoodi szuperprodukciókban kapott szerepeket, óriási sikert aratott a Moulin Rouge! főszerepében, melyért Golden Globe-díjat kapott. Nicole Kidman az 1995-ös, Mindörökké Batmanben a szőke csábító, Dr. Chase Meridian bőrébe bújt, aki Val Kilmer Batmanjével is összeszűrte a levet. A 2002-ben bemutatott, Az órák című alkotásban pedig Virginia Woolf eljátszását követően Oscar-díjat kapott Amerika egyik legkedveltebb színésznője. 2017 elején mutatta be az HBO a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című kisvárosi drámasorozatot, mely főképp azzal hívta fel magára a publikum figyelmét, hogy olyan színésznők kaptak benne szerepet, akik korábban a mozivásznon voltak láthatóak.
Pont az ilyen célokra találtuk ki, hogy néha te is egy kicsit kikapcsolj és valóban feltöltődve érkezz vissza a hétköznapokba. Nem lehet persze minden élményt egyedül igénybe venni, de a teljesség igénye nélkül röviden bemutatunk 3 olyan példát, amit sokan kérnek csak maguknak is. Jóga: testi és szellemi felfrissülés. Aki még nem próbálta, az nem is tudja, hogy milyen kemény fizikai kihívás tud lenni egy jógaóra. Ideális akkor, ha egy kicsit ki akarsz szakadni a napi rutinból, a nagy pörgésből és igazi feltöltődésre vágysz. Táncbérletek: táncolni nemcsak jó, de táncolni tudni is kell, viszont szerencsére nem kell hozzá feltétlenül partner. Választhatsz olyan táncórát is, ahova egyedül is érkezhetsz: ha esetleg nincs kivel társastáncot tanulnod, akkor válassz olyan kupont, ahol hozzád hasonlók táncolnak és biztosan találsz magadnak párt. VR-élmények: a legegyszerűbb módja, hogy kiszakadj a valóságból. A virtuális valóság a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit elvarázsol, mindez csak a tiéd, társaság sem kell hozzá!