A kialakult helyzet mellett is megfelelően és biztonságosan látogatható a világhírű kiállítás 2021. 06. 27-ig! BODIES 2. 0. - A bennünk rejlő univerzum Magyarországon 2008 és 2018 után 2020-ban egy új Bodies kiállítás nyílik a Bálna első emeletén mintegy 1500m2 -en, amely más megközelítésből, és más testeken keresztül mutatja meg nekünk mennyire bonyolult, de egyben tökéletesen megalkotott világ az emberi szervezet. A tárlat, nem hiába kapta meg a 2. alcímet, mivel eddig nem látott új, egyedi, speciális, kivételes testek kerülnek bemutatásra. A kiállítás élénken adja át az emberi szervezettel kapcsolatos ismereteinket egy egyedülálló, impozáns és méltóságteljes környezetben. A látogatóknak így lehetőségük nyílik testközelből kapcsolatot létesíteni az emberi preparátumokkal, ezáltal új belátást nyerve saját szervezetük működésébe. Mindezek mellett a kiállítás átfogóan mutatja be az emberi test kutatásával kapcsolatos tudományágak kialakulását és történelmét. A kiállítás darabjai jól szemléltetik, hogy az emberiség meddig jutott el Galen anatómia vázlatai óta saját testének megismerésével kapcsolatban a második évszázadban.
0 videó - 2006 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kastély, ahonnan mindig zeneszó hallatszott. Ebben a kastélyban nem egy, még csak nem is kettő, hanem tizenkét hercegnő élt édesapjával, a Királlyal. A legalacsonyabbtól kezdve a legmagasabbig, mind a tizenkét hercegnő imádott táncolni. A legnagyszerűbb táncos mégis a hetedik hercegnő volt, Barbie. A Királyt az energikus hercegkisasszonyok nevelése nagyon kifárasztotta, így unokatestvére, Rowena segítségét kérte. A kapzsi Rowena a hercegkisasszonyok megnevelése érdekében rövid idő alatt kiűzte az örömöt a kastélyból. Nem volt több tánc, se zene, se mulatság! Barbie azonban felfedezett egy titkos átjárót egy varázslatos világba.
Berner nem elég bevállalós Schieléhez. Talán Pasolini, Fassbinder, Ferreri, az újabb generáció tagjai közül Francois Ozon, Lars von Trier az lett volna. Így sajnos erős hiányérzetünk marad megtekintése után. Az alkotást nem mentik meg a feledésbe veszéstől a máskülönben eszköztelenül játszó színészek sem. Noah Saavedra-val és Schiele aktmodell szerelmét, Wally Neuzilt alakító Valerie Pachnerrel az élen mind jól teljesítenek. (A két színész több díjban is részesült német és osztrák filmfesztiválokon. ) Remekül működik köztük a kémia, a film legemlékezetesebb jelenete a szakításuk. Emellett két momentumot emelnék még ki: az egyik, amikor Schiele a húgával veszekszik az erdőben, a másik, amikor a festő egy korábbi modelljével, a szépséges Moával (Larissa Breidbach) és barátaikkal táncol önfeledten egy vidéki házban, és képzeletében váratlanul megjelenik rég elhunyt édesapja. Érzésem szerint az ilyen pillanatokból kellett volna több, hogy megtudjuk, mi lakozhatott a művész lelke mélyén, milyen démonokkal viaskodott, milyen fájdalmak és kísértések gyűrték maguk alá.