Amennyiben a mátkapár egyik tagja római katolikus, de a másikuk nem, a katolikus vallásúnak le kell tennie a nagyesküt hogy vallásához hű marad, és a gyerekeit is katolikus hitben fogja nevelni. Az egyéb hitű mátkának ki kell jelenteni, hogy még nem kötött házasságot, ezt kézjegyével hitelesítenie is kell az úgynevezett szabad állapotot igazoló eskün. Bár abszurd, de előfordulhat, hogy a pár egyik tagja sem tartozik semmilyen felekezethez vagy megrögzött ateista, mégis ragaszkodnak a templomi esketéshez. Ilyen esetekben nem elég a szabad állapotot bizonyító eskü aláírása: ez esetben az Egyházi Hatóságtól engedély szükséges a házasságkötéshez. Ha a jegyesek egyike sem római katolikus, át kell esniük a katekumenátuson (felkészülés) is, a legalább egy éves hittanoktatáson, és meg kell keresztelkedniük. Egyházi esküvőkötésnél szükség lesz: személyazonosító igazolványra születési anyakönyvi kivonatra keresztlevélre (a keresztelői emléklap nem elég, a keresztelési plébániáról kell beszerezni, nem lehet hat hónapnál korábbi!
Templomi esküvő Vonyarcvashegyen/Anna és István/ - YouTube
Ha azonban ennek a pótlása nehézségbe ütközik, ők azonban mégis őszintén kérik az egyházi házasságkötést, akkor így is megtartható. Hogyan készülnek a jegyesek az egyházi házasságkötésre? A jegyesek a házasságkötés előtt jegyesoktatásban részesülnek. Itt hallanak arról, hogy a hit hogyan teszi teljessé, erőssé az ő szeretetszövetségüket, mik a jó házasság alaptörvényei, hogyan kell konfliktusokat megoldani, milyen a jó kommunikáció, mik a gyermekáldás elfogadásának és a gyermeknevelésnek a legfőbb alapelvei. Esküvő előtt a jegyesek részesülnek a bűnbánat szentségében, hogy tiszta lélekkel fogadhassák a házasság szentségi kegyelmét. Van-e költsége az egyházi házasságkötésnek? Az egyházi házasságkötésnek megszabott díja van, amelyből a templom költségeit, valamint a sekrestyés, a kántor és a pap szolgálatát és útiköltségét fedezik. Rászorulók esetében lehet kérni ennek a díjnak a mérséklését, vagy elengedését. Hol lehet megtartani az egyházi esküvőt? Milyen dokumentumok szükségesek hozzá?
A jegyesek szabadon választhatják meg azt a templomot, ahol a házasságukat meg szeretnék kötni. Természetesen nagyon jó az, ha tartoznak egy hívő közösséghez, és ott, a saját közösségük körében ünnepelhetik az életük egyik legszebb, legfontosabb napját. Ám kérhetik az esküvőt más templomban is. Ilyenkor, ha a kívánt templom se a vőlegénynek, se a menyasszonynak nem a lakóhely szerinti temploma, akkor valamelyiküknek a lakóhely szerinti plébániájáról kérniük kell egy elbocsátót az esküvőre. Ezenkívül ki kell kérniük mindkettőjük friss keresztlevelét is. Ezekkel a dokumentumokkal tudnak a kívánt templomban jelentkezni a házasságkötésre. Lehet-e ismerős atyát megkérni az esküvő megtartására? Ha a jegyespár jól ismer egy atyát, és szeretné őt megkérni az esküvő megtartására, ezt nyugodtan megtehetik. Azonban ilyen esetben is az esküvő helyének plébánosa az, akinek a szükséges dokumentumokat át kell adni, aki megvizsgálja, hogy nincs-e bármifajta egyházi akadálya az esküvő megtartásának, engedélyezi az esküvőt, és az esküvő anyakönyvezését elvégzi.
Tanúk, akárcsak a polgári szertartás esetében olyan személyek lehetnek, akik cselekvőképesek, betöltötték a tizennyolcadik életévüket és rendelkeznek érvényes személyazonosító igazolvánnyal Fotó: Royal Family, Kensington Palace Templomi esküvő a katolikus és református vallásokban Ha mindketten katolikusok vagytok Mi kell a templomi esküvőhöz, ha mindketten katolikus vallásúak vagytok? Először az egyikőtök lakhelye szerinti plébánián kell bejelenteni a házassági szándékot. Amennyiben az esküvőt másik templomban szeretnétek tartani, úgy elbocsátó nyilatkozatra lesz szükségetek. Egyházi esküvőre legalább három hónappal az esküvő tervezett időpontja előtt kell jelentkezni, az azt megelőző kötelező jegyesoktatás miatt. Abban az esetben, ha csak egyikőtök katolikus, akkor nyilatkozatot kell írni arról, hogy a születendő gyermeket katolikus szellemben nevelitek. Ha egyikőtök nincsen megkeresztelve, püspöki engedély szükséges az esküvő létrejöttéhez. Mi is az a jegyesoktatás? A jegyesoktatás a katolikus vallásúaknál kötelező.
Csak templomi esküvőt nem lehet tartani Magyarországon, előtte mindenképpen alá kell írnotok anyakönyvvezető jelenlétében a polgári szertartás alkalmával. S bár az egyházi esketés nem kötelező, sokan ezt tartják az igazinak, mi pedig eláruljuk mi kell a templomi esküvőhöz, hogy a nagy napotok ezen része is zökkenőmentes legyen. Az anyakönyvi hivatalban megtartott polgári ceremóniához hasonlóan a templomi szertartáshoz is előzetes bejelentkezés szükséges. Ezeknek az időpontjai eshetnek ugyanarra a napra, de a templomi esküvő csak a polgári esketést követően valósulhat meg! A templomi esküvő költségei településenként eltérhetnek, van, ahol ingyenes az esketés, helyenként minimális összeget fizetnetek kell érte. Érdemes a házassági szándékot minél hamarabb jelezni, hogy biztosan legyen helyetek a kiszemelt templomban, el tudjátok intézni a szükséges dolgokat és még a jegyesoktatásra is időt kell szánnotok! Iratok, amiket ne hagyjatok otthon! Az egyházi házasságkötéshez szükségetek lesz a keresztlevélre, ha nem abban a templomban esküdtök, ahol megkeresztelkedtetek, illetve a polgári esküvőt igazoló iratokra és a személyi igazolványokra tőletek és a tanúktól is!
+ A Miatyánk Akár nászmisés, akár nem, az esküvőn a násznép közösen felállva elmondja a Miatyánkot. Közben sok helyen szokás, hogy mindenki megfogja a mellette lévő kezét. Az ima végén a pap felszólítására az összefogva tartott kezeket megrázzuk a béke jeleként, aztán kezet nyújtunk más körülöttünk ülőknek is; "Béke veled. " Kunszabó Anna hirdetés Kunszabó Anna Harmatiné Kunszabó Anna vagyok, boldog feleség és édesanya. Az ökumenikusan nyitott katolikus Fúzió Közösség alapító társvezetője. Írásaimmal szeretnék minél többet megosztani abból az örömből és teljességből, amit az Úrtól kaptam, kapok napról napra.
Ha még nem voltatok sosem házasok, de már van gyermeketek vagy éppen terhes pocakkal állsz az oltárhoz, az nem kizáró ok a templomi esküvőből! Ha evangélikus a vallásotok Az evangélikus szertartás nem sokban különbözik a katolikus vallásétól, a menete szinte ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy az evangélikusok törvényesnek ismerik el az anyakönyvvezető jelenlétében tartott polgári frigyet, és a templomi szertartás alatt erre kérik az áldást. Ha mindketten evangélikus vallásúak vagytok, akkor a lakóhelyetekhez közel eső templomban, a házasságkötés tervezett dátuma előtt három hónappal jelentkezhettek be. Amennyiben egyikőtök más vallású, a feltétele a vegyes házasságnak az, hogy ő is meg legyen keresztelve. Ha ez megvalósul, akkor akár más vallású templomba is kérhetitek az evangélikus lelkészt – ami az úgynevezett ökumenikus szertartás.
Ülj előre nyugodtan! Az ifjú pár biztosan jobban örül, ha nem szerteszét ücsörög a násznép, vagy a kapuban toporog. A családnak illendően megtartott első egy-két sor után nyugodtan foglalj helyet! Ha nem otthonos neked a templom közege, sokat segíthet, ha többen együtt érkeztek, ültök le. Mire számíts? A meghívón rendszerint feltüntetik, ha nászmisés esküvőre vagy hivatalos, ilyenkor az esketési szertartás a szentmise keretében történik, tehát az igeliturgia (mikor felolvasnak a Bibliából) és az Eucharisztikus rész (amikor az ostyából Krisztus teste és vére lesz) is lezajlik. Az ostyát, ami az átváltozás után már Oltáriszentség, először az ifjú pár veszi magához, aztán sorban mindenki, aki hitét aktívan gyakorolja, szentségi életet él, vagyis rendszeresen jár misére, gyón és áldozik. Ha nem vagy gyakorló hívő, ne vedd magadhoz az Oltáriszentséget, ez hitünk szerint komoly dolog, amire lelkileg megfelelően fel kell készülni, ezt tartsd tiszteletben! Ha szeretnél, beállhatsz a sorba áldást kérni, ajkad elé tett mutatóujjal jelezve, hogy az Oltáriszentséget nem veszed magadhoz.