Nem érzi magát sem ghoulnak, sem embernek. Emellett megismerünk több fajta világszemléletet, a szereplőkön keresztül. Az emberek el akarnak pusztítani minden egyes ghoult, nem válogatnak nem vagy életkor alapján. Nekik ez az érdekük. A ghouloknak meg persze az életben maradás. Nagyon jól bánik az anime a különböző értékrendek ütköztetésével. Mindkét oldalon lehet találni olyan szereplőt, akivel könnyű szimpatizálni. A történet vezetése is jó, nem húzzák az időt feleslegesen. Az animáció pedig gyönyörű, és ami nagy pozitívum, hogy a harcok részletesen ki vannak dolgozva, és Tokió utcái is nagyon részletgazdagok. A zene parádés, jól passzol a sorozat hangulatához. Az openinget külön kiemelném. Azt nagyon eltalálták. Az utolsó rész felépítése kifejezetten bravúros, hiszen megtudunk sok mindent Kanekiről, a rész vége pedig hozza az elvárt katarzist. Negatívumnak mindenképpen a lezárást mondanám. Az események közepén ér véget az első évad. Itt most nem arról van szó, hogy maradnak elvarratlan szálak, hanem hogy tényleg egyszerűen kettészelik a sztorit.
Súgó Adatvédelem Jogi Nyilatkozat Új oldal Kapcsolat Discord Az oldal célja egy olyan közösség létrehozása, aminek tagjai egyszerűen tudják megtekinteni és megosztani az őket érdeklő magyar szinkronos sorozatokat és filmeket ingyen és hogy mindezt a lehető legegyszerűbben, legkényelmesebben tegyék meg. Jó szórakozást kívánunk és kínálunk.
Töltsd le egyszerűen a Tokyo Ghoul:re 4. rész videót egy kattintással a indavideo oldalról. A legtöbb oldal esetében a letöltés gombra jobb klikk mentés másként kell letölteni a videót, vagy ha már rákattintottál és elindul a videó akkor használd a böngésző menüjét a fájl -> oldal mentése másként. Tokyo Ghoul:re 4. rész indavideo videó letöltése ingyen, egy kattintással.
A Tokyo Ghoul 2014-ben debütált, és az első évad hatalmas sikert aratott. Igen népszerű volt az animés fórumokon, és ami fontos, sok új nézőhöz is eljuttatta a műfajt. Mondhatjuk hogy az év "hype animéje" volt, de vajon jogos-e ez a nagy siker? A kérdésre röviden válaszolva: igen. Az első évadé szerintem mindenképpen, és hogy miért, azt alább fejteném ki. A Tokyo Ghoul egy olyan világban játszódik, ahol az emberek mellett élnek ghoulok is, mely élőlények csak emberi húst képesek fogyasztani, bármi mással próbálkoznak, azt nem fogadja be a testük. Alapjáraton ugyanúgy néznek ki, mint az emberek, de ha harcra kerül a sor, előjön a kagunéjük, ami a hátukból nő ki, ezzel tudnak küzdeni, és ilyenkor a szemük is megváltozik. A ghoulok fizikálisan, és tűrőképességben is az emberek felett állnak. Regenerációs képességük miatt pedig nehéz megölni őket, ráadásul a sima emberi fegyverek nem is alkalmasak erre, ezért speciális eszközöket kellett kifejleszteni ellenük. A ghoulok kiirtását egy CCG nevű szervezet vállalta magára.
Tokyo Ghoul - 1. évad (2014) Tokyo Ghoul Kategória: Animáció Akció Dráma Fantasy Horror Thriller Tartalom: Kaneki-kun csendes, jólelkű egyetemista srác. Olyannyira csendes hogy össz egy gyerekkori barátja van, a zajos és bolondozós Hide. Kaneki-kunnak megtetszik egy lány, akivel véletlenül ugyan azt a hobbit űzik. Mindketten szeretnek olvasni. Elmennek egy randira, ám a randi végén kiderül, hogy a bájosnak hitt lány valójában egy ghoul, és éppen Kanekit nézte ki aznapi vacsorájának. Egy baleset következtében azonban a lány meghal, szerveit pedig át ültetik Kanekibe, hogy legalább egyiküket megmentsék az orvosok. Azonban Kaneki számára csakhamar kiderül, hogy a szervátültetés hatására félig ghoullá változott, ami azt jelenti, ő sem képes már rendes emberi ételt fogyasztani. Viszont egy embernek, hogy embereket egyen nem megy olyan könnyen. Hamarosan találkozik más ghoulokkal is, így talál rá az Anteiku, a 20-as körzetben élő ghoulok egy csoportja, aki a békéért küzd, de az embereket leigázni akaró ghoulok lassan-lassan mozgolódni kezdenek.
Figyelt kérdés Sziasztok!!! Nem úgy volt hogy a 4. évad az átcsúszott 2021. januárjára a vírus miatt + új stúdiót sem sikerült időben találni. Erre valaki csoportba beszúr egy Netflixes képet hogy amúgy a 4. évad csütörtökön jön Netflixre... mi igaz ebből? 1/4 anonim válasza: Nem nézek ilyeneket de... Megneztem neked. Igen!,, 4. évad premierje: csütörtök" 2020. aug. 4. 17:22 Hasznos számodra ez a válasz? 2/4 anonim válasza: 2021-ben jön a 4. évadja a Nanatsu no Taizai-nak. 2020. 19:09 Hasznos számodra ez a válasz?
Leírás Eredeti cím 東京喰種[トウキョウグール] Angol cím Tokyo Ghoul Egyéb cím - Kezdés éve 2014. július 4. Műfaj akció, dráma, fantasy, guro, horror, lélektani, misztikus, nem gyerekeknek, shounen, természetfeletti, thriller, tragédia Elérhető évad: 12/12, 12/12, 12/12, 12/12 ova: 1/1, 1/1, 1/1 Készítette Zahuczky SubTeam, AnimeHunter, AnimeSekaiTeam, Naruto-kun, ferrum Ken Kaneki csak egy átlagos randevúra indult, de balszerencséjének köszönhetően balesettel végződik. Sikeres műtéte után viszont Kaneki elkezd mindentől undorodni, amit eddig szeretett és az embervér illata csábította. 1. rész Mit szólsz hozzá? 2. rész 3. rész 4. rész Mit szólsz hozzá?
Disclaimer: This site does not store any files on its server. All contents are provided by non-affiliated third parties. All Series and Movie: Indavideo embed. Adatlap Infó A nagy sikerű mangával először 2010-ben találkozhattak az olvasók, amikor is megnyerte a Young Jump hetimagazin 113. nagydíját. A szerző és rajzoló az addig ismeretlen Sui Ishida, hisz ez volt az első műve, és úgy látszik, egyből berobbant. A nagydíj után 2011 márciusában publikált a Miracle Jump magazinban a Tokyo Ghoul-ról egy oneshot-ot, majd ez év szeptemberében kezdődött meg a sorozat kiadása a Weekly Young Jump magazinban. Két mű kapcsolódik a mangához. Az egyik a Tokyo Ghoul Rize oneshot. Ez 2011 decemberében jelent meg a Miracle Jump magazinban, majd később a manga sorozat 5. kötetében kapott helyet. 2013-ban kezdett futni egy újabb sorozat Tokyo Ghoul Jack néven a digitális Jump LIVE magazinban. Az oldalon fent lévő két kötetet olvastam, hogy össze tudjam hasonlítani az animével. Rengeteg apró eltérésre kell számítani.
Találatok száma: 16497 A császárnő 1. évad 51. rész 2021. 05. Megnézem A császárnő 1. évad 52. évad 53. Megnézem A farkas gyermekei 1. évad 6. évad 7. Megnézem A szolgálólány meséje 4. évad 4. Megnézem A csodadoktor 2. évad 19. 04. Megnézem Tiltott gyümölcs 1. évad 42. évad 43. Megnézem Rex Rómában 2. évad 12. Megnézem A bosszú csapdájában 2. évad 84. Megnézem Isztambuli menyasszony 2. évad 48. Megnézem Hősakadémia 5. évad 5. évad 18. 03. évad 41. Megnézem Fekete vipera 3. Megnézem Fekete vipera 4. Megnézem A vipera 1. évad 11. évad 13. évad 14. évad 15. Megnézem Derült égből apa 1. évad 1. évad 47. évad 83. Megnézem A nagy pénzrablás 4. évad 8. Megnézem Formula one race 1986- 21. 02. Megnézem Boruto 2. évad 64. Megnézem A móló 2. évad 3. Megnézem előző következő
Mára talán már ez mindegy, de akik akkor nézték, és egy évet kellett várni, azoknak borzasztó lehetett. Annyit még elmondanék, hogy az anime elég véres, akik nem bírják az ilyen alkotásokat azoknak nem ajánlom semmiképpen. Összegezve egy nagyon jó hangulatú és történetű sorozat a Tokyo Ghoul. Izgalmas, pörgős, a látványvilágot is eltalálták. A szereplőkben lejátszódó lelki folyamatokkal pedig, kifejezetten jól bánnak. Akik szeretik a kicsit komolyabb hangulatú animéket azoknak mindenképpen tetszeni fog. 9/10 -et adok az első évadra.