A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Szóval 1985-öt írunk, a srácok George A. Romero-t néznek moziban, mindenki éli gondtalan életét és hepi. Illetve Hopper nem annyira, ő Magnum-ot nőzve is szorong, mert nehezen viseli lánya romantikus életét. És mondjuk Joyce sincs teljesen topon, mert bármennyire is mást próbál sugallni, azért Bob-ot még nem felejtette el, amire a Cheers közben, mikrós kaja előtt ő is emlékeztet. És persze Will… Már megint szegény Will. Neki mintha rossz előérzete lenne, lehet, hogy készülődik valami. De azért a többiekkel nincs gond, ugye? Dúl a romantika, nem csak Eleven-ék, hanem Lucas-ék is (ők legalább nem csak testi kontaktra vágynak, inkább húzzák egymást), sőt, az a hír járja, hogy Dustin is becsajozott a nyári táborában. Billy pedig továbbra is Mrs. Wheeler-t próbálja behálózni, miközben a patkányokra igencsak rájár a rúd a helyi acélműben. Az évadnyitó ismét csak egy felhozó, hangulat-teremtő, tipikusan darálásra tervezett epizód volt, ami nálam 100%-osan betöltötte a funkcióját annak ellenére, hogy nem sok minden strange történt benne, inkább csak a 80-as éveket tekerték fel számunkra – a zenék számát és sűrűségét elnézve talán túlságosan is, de ez legyen a legnagyobb baj.
Stranger Things 3. évad 2. rész ingyenes online megtekintése. A lejátszás elkezdéséhez kattints a videóra. További filmek és sorozatok megtekintéséhez nem kell mást tenned, csak a fenti kereső mezőt használnod. Ha tetszett, amit láttál, a lenti közösségi ikonok segítségével oszd meg a videót ismerőseiddel. Oldalunk tartalma naponta folyamatosan bővül, látogass vissza sűrűn:-) További filmek és sorozatok online 2021. 07. 17. 2021. 17.
1 8. 74 One Piece A világon valaha élt legszabadabb ember kétségkívül nem más, mint Gol D "Gold" Roger vagy ahogyan manapság emlegetik a kalózkirály. A kivégzése napján az összegyűlt tömegből valaki kikiabált és megkérdezte, hogy hova rejtette el a legendás kincsét a One Piece-t. Erre ő így felelt: "A kincseimet akarjátok? Keressétek meg! Mindet egy helyen hagytam. " Az emberek, hogy az álmaikat és vágyaikat beteljesítsék elindultak a Grand Line felé. Ezzel elkezdődött a Kalózok Kora. 5. 824 8. 561
Különös dolgok (Stranger Things) | 3. évad | 2. szinkronos előzetes - YouTube
Hibabejelentő Előző rész Stranger Things 2. évad 2. rész – Második fejezet: Tréfát vagy édességet, idióta Következő rész Stranger Things 2. évad 4. rész – Negyedik fejezet: A bölcs Will Részek 1. rész 2. rész 3. rész 4. rész 5. rész 6. rész 7. rész 8. rész 9. rész Évadok 1. évad 2. évad 3. évad Sorozat Stranger Things Stranger Things 2. évad 3. rész – Harmadik fejezet: Az ebihal Online - Ingyen Szólj hozzá! Hozzászólás Név Email Honlap A nevem, e-mail-címem, és weboldalcímem mentése a böngészőben a következő hozzászólásomhoz.