Google +1 Ha tetszik az oldalunk lájkolj! Apróhirdetések BeltĂŠri ajtĂłbeĂŠpĂtĂŠs, ajtĂłcsere! BeltĂŠri ajtĂłbeĂŠpĂtĂŠs, ajtĂłcsere! vĂĄllalkozĂĄsom egyik fĂľ tevĂŠkenysĂŠgi kĂśre, beltĂŠri Tovább >>> AjtĂł-ablak gyĂĄr MĂťanyag ajtĂł, ablak gyĂĄrtĂĄsa rĂśvid hatĂĄridĂľvel, beszerelĂŠssel. bontott szerkezetek Tovább >>> Megosztás másokkal Ha tetszik ez a lap oszd meg másokkal is facebookon. Szerkesztőség Ezt a lapot szerkesztette Ha van valami kérdésed ezzel a lappal kapcsolatban írj emailt neki. Email címe: Jelentkezés szerkesztőnek Ha szeretnél szerkesztő lenni írj email címünkre és szerkesztőségünk elbírálása alapján bekerülhetsz szerkesztőink közé. Email: Hivatkozás erre az oldalra Ha jónak találod oldalunkat illeszd be a következő kódot a weboldalad forráskódjába:
Szeredás Emerenc. Egy asszony, aki kenyerét takarítással, főzéssel keresi, és mindenesként lép be az írónő életébe. A feltételeket nem a gazda, hanem az alkalmazott szabja meg. A munka, főleg a kétkezi munka Emerenc számára nem annyira pénzkereseti forrás, hanem természetes állapot. Ha ez nem lenne, akkor az idős, de jó karban lévő nő elképzelhetetlennek tartaná mindennapjait. Emerenc meggyőződésében rendíthetetlen, akaratát mindenkor könyörtelenül keresztülviszi. Éppúgy képes idomítani munkaadóját, mint a hóhaláltól megmentett kutyát, Violát. Számára a látszat nem jelent semmit, minden cselekedetét a gyakorlatiasság határozza meg és saját céljaihoz igazítja. A környezete mégis szereti és tiszteli, hajlíthatatlan jelleme, valódi gerincessége miatt. Emerenc nagyon visszahúzódó asszony. Magánélete a külvilág számára láthatatlan. Lakása ajtaja mindenki előtt zárva van. Éppúgy lelkének ajtaja is. Emerenc a háborúban eltávolodott az egyháztól, a vallást és a hitet is megtagadta. Az asszony minden döntése mögött komoly indok rejlik.
Ha megismerjük történetét, fokozatosan feltárul előttünk valódi énje. Részlet a könyvből: "Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Állok a kapunkban a lépcsőház alján, a drótszövettel megerősített, betörhetetlen üvegű vasrámás kapu belső oldalán, és megpróbálom kinyitni a zárat. Kinn az utcán mentőkocsi áll, az egészségügyiek üvegen át beirizáló sziluettje természetellenesen nagy, dagadt arcuknak udvara van, akár a holdnak. Forog a kulcs, de hiába küszködöm, nem tudom kinyitni a kaput, pedig nekem be kell engednem a mentőket, különben későn érkezik a betegemhez. Ám a zár meg se moccan, áll a kapu, mintha vasrámájába forrasztották volna. Segítségért kiáltok, de nem figyel rám senki a három emelet lakói közül, nem is teheti, hiszen – jövök rá – csak tátogok, üresen, mint a hal, az álombeli rémület csúcsa annak a tudatosodása bennem, hogy nemcsak nem tudok ajtót nyitni a segítségnek, de meg is némultam.
Ha ki fog egyáltalán. Amit őrzünk, így vagy úgy, de kivetítjük az életünkbe is, és hatással van ránk, a környezetünkre. Sokszor nagyon nehéz megérteni egy-egy emberi viselkedés, tett mozgatórugóját, a mögötte megbújó okot, szándékot. Előfordul, hogy szeretnénk benézni az ajtó mögé, hogy egy kicsit könnyítsünk a másik terhén, de kérdem én, hát nekünk ennyire üres a szobánk az ajtó mögött, hogy úgy véljük, képesek vagyunk megbirkózni a másikéval is? Főleg, ha ő nem akarja a mi "felhalmozott értékeinket". Nehéz kérdések, nehéz dolgok ezek. Előfordulhat, hogy olyan régen zárva már az az ajtó, hogy maga a tudat is elborzaszt, hogy valakinek egyáltalán csak résnyire nyissuk ki. Pedig talán ezt kellene tenni, időnként kinyitni. Talán fájni fog, de a lehetőséget nem vehetjük el magunktól, hogy esetleg nem kell többé zárva tartani. Minél inkább védjük magunkat, annál nagyobb az esélye, hogy feleslegesen nagy árat kell majd megfizetnünk érte. Lehet így is szép életünk, és persze, legyen az az ajtó zárva, míg nem érezzük, hogy eljött az idő, az a személy, akinek megmutathatjuk teljes valójában, vagy azok a személyek, akiknek egy kicsi bepillantást engedhetünk, de nem kell, hogy az az ajtó rideg, és barátságtalan legyen.
Fessük zöldre, díszítsük koszorúval. Kevésbé feltűnő, az idegenek nem akarnak majd kéretlenül csakazértis bemenni, aki pedig kíváncsi ránk, az örömmel és türelemmel fog rajta kopogtatni. És ha nem nyitjuk ki mégsem, hát legközelebb újra megpróbálja, mert tudni fogja, hogy érdemes. Ha pedig elküldjük, ugyan csalódott és szomorú lesz, de nem keserű és nem fogja kudarcként megélni, hogy nem volt képes segíteni. De a legfontosabb, hogy időnként mi is pillantsunk a saját ajtónk mögé, és takarítsunk ki, ki tudja, talán ki tudunk tenni egy-két dolgot, és könnyebb lesz tőle a szívünk. Talán még az a nap is eljöhet, mikor azt az ajtót nem fogjuk kulcsra zárni. Vagy csak nem félünk megmutatni másoknak, de legfőképpen magunknak, hogy mi van mögötte.