De ez semmi ahhoz képest, hogy más az olvasmányok végén úgy felelt: "Istennek legyen nyála". A "testnedveknél" maradva olyanról is hallottunk, aki így mondta az áldozás utáni imát: "Krisztus orrából kifolyó víz, moss tisztára engem! " Ehhez mérten hagyján, hogy valakinél Jézus nem az Olajfák hegyén, hanem az Olajfák tetején járt, vagy hogy más sokáig nem Krisztus, hanem a saját halálának hirdetését vetítette előre: "Halálunkat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. " Szintén kicsi, de lényeges apróságok az eucharisztia liturgiájának elejéről, ugyanabból a mondatból: "ne vének dicséretére és dicsőségére", valamint "mindannyiunk és az egész anyaszentegyházi a vára". Utóbbiakat elképzelni is mulatságos, ám a vizuális típusoknak a következő példát nem ajánljuk: áldoztatáskor a sokszor egymás után és artikulálatlanul elhangzó "Krisztus teste, Krisztus teste" volt, akiben úgy csapódott le: "Pestis, pestis". Más pedig bevallotta: kiskorában rengeteget gondolkozott azon, mi lehet az a kelegység, mígnem kiderült, hogy az "Őáltala, Ővele és Őbenne" után rossz helyre tette a szóközt: "Szentlélek kelegységben".
Betegeket gondoz, ápol, eltart szorgos munkájából. Kenyerét is mind megosztja, kötényébe rejtve hozza, Éhezőket jókkal tölt el, vígasztalást hoz a földre. Én nem vagyok gyalogos katona Én nem vagyok gyalogos katona, A sereg lovasa, nem lövök célpontra Én nem vagyok repülős pilóta, Én Istennek szolgálok! Ó igen! Istennek szolgálok! Ó igen Jó Atyám imádlak Jó Atyám imádlak, Életemmel áldlak, Szívembe zárlak. Jézusom imdálak, Éltemmel áldlak, Szívemben zárlak. Szentlékek imádlak, Ki teremtette ezt a világot… Az egész világot Ki teremtette ezt a világot? Atyánk Istenünk Ki teremtett meg téged őt és engem Téged őt és engem A szeretet Mindenkié A szeretet mindenkié, a szeretet mindenkié, csak meg kell keresni a forrását, a szeretet mindenkié. Az öröm mindenkié… A jóság mindenkié… A békesség mindenkié… Meghallgatom
Egy cél vezette az ilyen embereket, hogy minél közelebb kerüljenek az Úrhoz. Valaki tehát ha nazireus akart lenni, akkor teljesen le kellet mondania a borról és szeszes italokról. Az igénk aktualitása ebben a tekintetben nem az a kérdés, hogy nazireusok akarunk lenni, hanem ennél sokkal több, hogy vágyódunk-e közelebb kerülni az Urhoz, hogy vágyunk –e, hogy "egész lényünk el legyen választva az Úr számára? " Ennek kapcsán nem arról van szó, hogy szerzetesek legyünk, hanem, hogy vágyunk-e elszakadni a világi dolgoktól és igyekszünk Istennek tetsző életet élni, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk hozzá. Mindnyájan tudjuk, hogy vannak dolgok, amelyek távolabb visznek bennünket az Urtól. Vannak dolgok, amelyek károsak számunkra. Óvakodnunk kell ezektől. Az Úr Isten segítsen bennünket e dolgok megértésében, hogy résen legyünk mindig, és ne engedjünk a kártékony hatásoknak. Ebben segítsen bennünket az Úr Isten, hogy mind közelebb és közelebb kerüljünk az Úrhoz. Vágyakozzunk erre, vágyon egész lényünk rá!
(Az igazi jelentés egyébként: "Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus vezérel. ") Halld meg, Iván! A taizéi és a gitáros énekek sem maradhatnak ki a szórásból. A "Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít" többeknél úgy végződött, hogy "kisegér", de megmosolyogtató az is, hogy "Áldjon meg Téged síromból az Úr" (Sionból helyett). Egy autómániás gyereket képzelhetünk az "Az ősi jóslat beteljesült, miénk a sebváltó" (Megváltó) sor mögé, emitt pedig egy valós és egy kreált személynév is bekavart az imám és az örömöm szavak helyett: "Ó, halld meg, Uram, ó halld meg, Iván", illetve "Jézus társa: Mörömöm". A latin énekek között nagy klasszikusnak számít az ubi caritas helyett az ubikarikák, azon meg szintén nincs mit csodálkozni, hogy amikor még nem magyarul miséztek, többen is pulykákat vizionáltak. Az "én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem" eredetileg úgy hangzott, hogy "mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa", ebből lett aztán nagyszüleink gyerekkorában "megy a pulyka, megy a pulyka, megy a nagy fejű pulyka" vagy "megállj pulyka, megállj pulyka, megállj büdös pulyka", netán "nagy szemű pulyka".
Összesen 300 millió ember egészségét fenyegeti Európában az azbeszt. A veszélyeztetettek vagy olyan országokban élnek, amelyekben még mindig nem tiltották be az azbeszt használatát, vagy ugyan már betiltották, de még nem számolták fel minden, korábban használt formáját. Magyarországon már betiltották, a felszámolással azonban még nem állunk túl jól. Azok az emberek, akiknek a környezetében azbeszt található, a daganatos betegségek számos típusának vannak kitéve: tüdőrák, gégerák, petefészekrák, valamint mellhártyadaganat. A betegségek kialakulását egyetlen módon lehet megakadályozni, ki kell pucolni az élettereinkből mindent, aminek köze van az azbeszthez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Haifán mutatta be kutatását. Az ENSZ szakosított szervezetének 3 napos találkozóján több mint 200 ember vett részt európai országokból, nemzetközi szervezetek és civilek részéről. A 3 nap egyik legfőbb témája pedig az volt, hogy hol tart Európa az azbeszt okozta megbetegedések elleni küzdelemben.
Miközben az egész világ a Huaweire figyel, egy másik csata is zajlik a háttérben a kereskedelmi háborúban. Hétfőn 173 vállalat írta alá azt a nyílt levelet, amit Donald Trumpnak címeztek a cipőgyártók és amiben arra kérik az amerikai elnököt, hogy gondolja újra a Kínából importált lábbelikre kivetett vámok emelését, mert katasztrofális hatása lenne. Még drágábbak lesznek a cipők? Arra kérik a világ cipőgyártói Donald Trumpot, hogy gondolja újra a Kínából importált cipőkre kivetett vámok megemelésének ötletét, mert katasztrofális hatása lenne nem csak a fogyasztókra, de a vállalatokra és az egész amerikai gazdaságra is. A Nike és az Adidas vezetésével összesen 173 vállalat írt alá egy nyílt levelet hétfőn, amit... Kedves Olvasónk! Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 854 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Szivem csendben az úrra figyel | L. Feldolgozás - YouTube