Ezeken kívül még az a nem is olyan őrült ötlete támadt, hogy egy futárrendszerrel vitetné a szobák vagy a lakások között a holmikat, így aztán föl sem kellene kelnie a kanapéról. De az ablakokról is speciális elképzelése van, ugyanis nem függönyökkel vagy redőnyökkel takarná el azt, amit épp nem szeretne látni, hanem – ha épp olyan kedve volna – akár a falba is becsúsztatná az épp fölöslegesnek tűnő ablakot, mondjuk, ha túlságosan zavarná a fény, és a fal olyan részén nyitna ki egy másikat a világra, ahonnan kedvező fények jöhetnének be a szobába. Szóval egy variábilis, falba csúsztatható ablakrendszerrel képzeli el a jövőt. Komplett szoftver, színváltós falak Péternek, aki most érettségizett, az egész házon átfutó Android-/iOS-/Windows- (vagy esetleg valami teljesen új) rendszer mozgatta meg a fantáziáját, ami természetesen szinkronizálva volna a telefonjával, tabletjével, laptopjával, na meg az okostévével is. És persze minden mindennel kommunikálna. Már most is egyre több példa van rá, hogy egy mobilalkalmazással kapcsolgatják otthon a lámpákat és kezelik a redőnyöket az okosotthonok boldog lakói.
2020. július 3. | | Olvasási idő kb. 3 perc Három kamasszal lakom együtt. Szerencsére mindenkinek van egy kis külön élettere, ezért a nappali meg a konyha többnyire úgy néz ki, mintha rend lenne nálunk… De nem vagyok benne biztos, hogy el tudjátok képzelni, mi fogad olykor a szobáikban. Gyakran előfordul, hogy föladom, leülök egy nyugodt(abb) sarokba, és elképzelem, vajon hogy fognak majd élni akkor, ha önállósodnak. Legutóbb meg is kérdeztem a két lányomat, a fiamat, és még néhány Z generációs fiatalt, hogy milyennek képzelik el a nem is olyan távoli jövőben a leendő otthonukat. Nagyon okos válaszokat kaptam, nézzétek csak! Both Gabi kapott egy jó nagy fröccsöt a Z generáció elképzeléseiből! – A gyerekeim válaszai Mit gondoltok, mire vágynak legjobban a kamaszaim? Úgy van, az "örökwifire", ami hordozható, és soha nem szakadozik! A második helyen az öntisztuló szoba állt. A harmadikon pedig egy olyan szerkezet, ami a ruhákat automatikusan a szennyesbe helyezné, kimosná, kiteregetné, sőt ki is vasalná, és természetesen mindegyiket a helyére rakná.
Timothy Malefyt kutató egy kísérletében több tucat nézőt arra kért, hogy két hétig ne üljön tévé elé. A legtöbb résztvevő nem azért borult ki hamar, mert a kedvenc sorozata hiányzott, hanem mert nem tudtak beszélni róla. A tévé eszköz a nyílt kommunikációra. A szórakozáson túl, ahol a saját sztorinkat és hozzánk közel álló embertípusokat keressük egy fiktív történetben, kimagasló szempont, hogy könnyen tudunk kapcsolatot teremteni: nem magunkról kell beszélni, sem az időjárásról. Ezt nevezik water cooler effektusnak, vagyis hogy kollégák, ismerősök ugyanazt a sorozatot vagy műsort nézik ugyanabban az időben, és beszélnek róla a kávészünetben, az összejöveteleken. Régen egy egész ország nézte, hogy a Szomszédok ban Vágási Feri megmenti a lakótelepet a betolakodóktól, másnap a munkában egyértelmű volt, hogy mindenki erről fog beszélni. Az internet adta lehetőségekben térdig gázolva ez kicsit másképp alakul. Az, hogy egy iroda minden tagja nézi például a Trónok harcá t, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki ugyanott tart (de még inkább igaz ez egy netflixes sorozatra, ahol az adott évad epizódjai egyszerre kapnak premiert).
Jó-e az, ha Baby Yoda már nem a tévék képernyőin cukiskodik? És mi köze ehhez a koronavírusnak? Ha nagy szeretettel gyártanék összeesküvés-elméleteket, akkor ez egy baromi hosszú cikk lenne, a végén pedig lehet, hogy kiderülne, hogy tényleg Borat Sagdiyev terjesztette el a járványt. Vasárnap este, nyolc óra, tévépremier A minap láttam a villamoson, hogy egy nő a Vaják című sorozatot nézte a telefonján, gondoltam, időt spórol, a 17-es teljes vonalát végigzötykölődni csak élvezetesebb így. Aztán eszembe jutott, hogy én is már csak emlékezetből tudom, milyen az, amikor egy műsor mozdíthatatlan időpontban kezdődött, amire muszáj volt hazaérnem. Ha a suliból hazamenet a buszmegállóból szaladtam, akkor pont elértem a fél kettes Scooby Doo-adást a Cartoon Networkön. Szüleim sokat nézték a kedd esti Columbó t, egy időben meg rengeteg Poirot vagy Miss Marple-adaptáció ment az egyesen. Heti rendszerességgel ott gubbasztottunk. A szándék még mindig megvan: nézzük meg együtt ezt és azt, hiszen a közös filmnézés mindig élmény, de a sokkal kevésbé szabályszerűen működő életritmusunk – amit egyébként nagyban éppen a tévé is szabályozott – legtöbbször nem adja meg a lehetőséget arra, hogy tényleg közös élmény legyen egy-egy sorozat vagy film megnézése.
Hű, hát erre én is nagyon-nagyon vágynék, rég nem volt ekkora egyetértés közöttünk a jövőt illetően. Itt tenném hozzá, hogy anyai szívem ezeken túl még áhítozik egy olyan gépezetre is, ami a vizesen ledobott, illetve elképzelhetetlen helyekre begyűrt törülközőket is kiszimatolná, és rögtön a szárítóra helyezné az összeset. Okoskert a vágyainkban Aztán, itt, a belváros közepén, az ötödik emeleten legjobban a természet hiányzik az életünkből, különösen a karantén után. Jöhet a kert vízszintesen (mondjuk, tetőterasz formájában) vagy függőlegesen, majdnem mindegy, a lényeg, hogy zöld legyen. És, ha már, akkor automatikusan gyomlálja, gondozza is a növényeket – és persze mindegyiknek ismerje a vízigényét –, amikor épp hosszabb időre elutazom, így nem lenne gond a locsolással sem. Most pedig jöjjenek ifjú ismerőseim vágyai Martin tizenkilenc éves, ő biometrikus beléptetőrendszert vizionált álmai lakóparkjába, valamint hangvezérléses ajtónyitogatót, lámpaoltogatót. Egy Siri vagy Alexa típusú virtuális asszisztenssel tudná leginkább elképzelni az életét.