Dr. Endre Nagy Ortopéd orvos 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Ortopéd traumatológus. Dr. Skórán László 2000-ben a Semmelweis Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, ezt követően 2007-ben ortopédiából és traumatológiából tett szakvizsgát. Jelenleg mint ortopéd és traumatológus szakorvos végez gyógyító tevékenységet. Dr. Károlyi Zoltán 1995-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, még ugyanettől az évtől kezdve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Ortopéd-sebészeti osztályán kezdett el dolgozni. 2000-ben ortopédiából szakvizsgázott; 2007-ben adjunktusi, 2011-ben pedig főorvosi kinevezést kapott. A gyermekkori és felnőttkori mozgásszervi betegségek konzervatív és sebészi kezelésére specializálódott. Eddigi szakmai tevékenysége során nagy jártasságot szerzett az ortopéd sebészeti műtétekben. Dr. Zsákai Zsolt 3526 Miskolc, Palóczy László u. 23/A 2003-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. A diploma megszerzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban kezdett dolgozni ortopéd-traumatológus rezidensként.
Látja a lehetőségeket, segít megtalálni a legjobb megoldást. Tovább Vélemény: derálva... eladok, gyenge valasztek, gyenge szaktudas, szivatnak ha leadok egy elromlott keszuleket, keves elado Tovább
2015-ben neveztek ki Adjunctusnak 2018-ba neveztek ki Főorvosnak 2003-2005 Debreceni Egyetem Szak- és Továbbképzési Centrum 2001-2002 Országos Mentőszolgálat Nyelvismeret Angol Középfok Profex A és B típusú nyelvvizsga. Orosz TELC B1 nyelvvizsga
Szépészet, kozmetológia Manapság a fiatalos, üde kinézet az ápoltság, igényesség részévé vált. A szépészeti kezelések - botox, ajaknagyobbítás, ráncfeltöltés stb. - olyan elfogadottá váltak, mint pl. a hajfestés, szemöldöktetoválás. Az esztétikai medicina dinamikusan fejlődő terület, mely csúcstechnikát és a legkorszerűbb anyagokat használja. Az arc megfiatalítása a bőrgyógyászaton belül is speciális szakág (kozmetológia), melynél különösen fontos, hogy az orvosnak nagy gyakorlata legyen. Elköteleztem magam az igazán hatékony, láthatóan eredményes, biztonságos kezelések mellett. Rendelések Időpontegyeztetés Miskolcra megelőző hét csütörtöktől: 06-30/ 399-0202 (H-P: 08. 00-17. 30) Interneten bejelentkezést, kérdést nem tudok fogadni, kérésre asszisztensem megadja privát telefonszámomat! Egri magánrendelésem 2018-ban bezárt. Miskolc, Dayka G. 13/A Kizárólag telefonos bejelentkezés alapján hétfő, kedd, csütörtök, péntek délelőtt. kedden, csütörtökön és pénteken délután. A péntek délutáni bejelentkezés nélküli rendelés megszűnt.
Főoldal Magánrendelők Magyarországon dr. Zsákai Zsolt ortopédus, traumatológus még nem jött értékelés Bemutatkozás Még nem írt bemutatkozást. Értékelések Összességében: 0 (0 értékelés) ellátó orvos kommunikációja 0 ellátó orvos alapossága 0 ellátó személyzet kommunikációja 0 ellátó személyzet alapossága 0 várakozási idő 0 összességében a rendelőről 0 Önnek mi a véleménye? Veleménye másoknak segíthet a megfelelő egészségügyi intézmény kiválasztásában! Értékelje Ön is! Még nem érkezett értékelés. Értékelje Ön elsőnek! Amennyiben nem szeretne a Há orvoskeresőjében szerepelni, akkor kérjük, jelezze ezt az e-mail címen!