Nagyváradon is bemutatják G. Nagy Ilián Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperáját január 18-án, szombaton 15 és 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. FRISSÍTÉS: a meghívók január 10-én, pénteken elfogytak. A két előadás az RMDSZ által szervezett Magyar Kultúra Hete programsorozat része, erről csütörtökön Szabó József, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke, Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, és G. Nagy Ilián, a rockoperája szerzője beszélt. Amint elhangzott, az ingyenes meghívókat az RMDSZ Fekete Sas-palotabeli székházában holnaptól, január 10-étől kezdve 10 és 15 óra között igényelhetik az érdeklődők. A művelődési ház 750 férőhelyes, az előadásokon a pedagógusokkal történt egyeztetések után diákok is részt vesznek, így a terem már félházas, így felmerült egy későbbi, szabadtéri előadás ötlete is, mondta Szabó József. A fellépések szervezője egyébként a Tudás Alapítvány, partnerei a váradi RMDSZ-szervezet és Hajdú-Bihar megye közgyűlése.
A szerző a keddi tájékoztatón bemutatta azt a két díszmeghívót is, amelyet kettejüknek terveznek átnyújtani. A Csaba királyfi szövegkönyvét, verseit és zenéjét G. Nagy Ilián szerezte, Bene Zoltán hangszerelte. A szerző korábban székely nemzeti operaként határozta meg a művet, amelyben a rockopera elemei mellett a klasszikus opera hangzása is megtalálható. A darabban ujgur, székelyföldi és csángó dallamrészletek is felismerhetők. G. Nagy Ilián korábban azt mondta, műve iránt azért nagy az érdeklődés, mert előtte senki nem írt egész estés színpadi művet Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról. Az opera felidézi Csaba királyfi alakját, azt, hogy miért kellett elmenekülnie a Kárpát-medencéből, miként várták vissza a székelyek és hogyan teljesedik be az öröksége. MTI Hozzászólások Esetleg más? "Ha buddhista lennék…" – gondolatok a rózsafüzérről Ha buddhista lennék, könnyű dolgom lenne. Elmondanám, hogy milyen távol-keleti meditációs gyakorlatot végzem és mindenki …
A 18-i esemény "nemcsak szimbólum, hanem maga az élet" – mondta Bulcsu László, aki a két megye kitűnő a kapcsolatát is említette, s hozzátette: a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak az volt a legfontosabb, hogy a felajánlott programot, ami "nagy mű", elhozza Nagyváradra. Megjelenésétől kezdve nagy érdeklődés övezi a Csaba királyfi című rockoperát, árulta el G. Nagy Ilián. Felidézte a gyergyószárhegyi kastélyban, a csíksomlyói Nyeregben, a Pécsen, Debrecenben és szülővárosában, Püspökladányban megtartott bemutatókat is. Mint mondta, Csaba királyfi a magyar politika egyik jeles alakja, a rockopera pedig az Attiláétól Álmos koráig tartó időszakot öleli fel, mely a magyar történelemnek kevéssé ismert része. A szerző azt is elárulta: a rockoperában az összetartozás jegyében a sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, kolozsvári színészek, operaénekesek és rockénekesek mellett fellépnek a debreceni Hajdú Táncegyüttes művészei is.
Két alkalommal is bemutatják G. Nagy Ilián Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperáját Nagyváradon január 18-án az RMDSZ által szervezett Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként. FRISSÍTVE: a meghívók elfogytak, mindkét előadás teltházas. Szabó József, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke Bulcsu Lászlót, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökét és G. Nagy Iliánt, a Csaba királyfi című rockopera szerzőjét is köszöntötte a bemutatókat beharangozó csütörtöki, nagyváradi sajtótájékoztatón. A fellépések szervezője a Tudás Alapítvány a váradi RMDSZ-szervezet és Hajdú-Bihar megye közgyűlése partnerek ebben. A nagy érdeklődés miatt január 18-án, szombaton két előadás is lesz – l5, illetve 19 órától – a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában. A belépés ingyenes, meghívókat a Bihar megyei RMDSZ-szervezet Fekete Sas-palotabeli székházában igényelhetnek január 10-től, 10 és 15 óra között. Mivel a terem 750 férőhelyes, és a pedagógusok érdeklődésének köszönhetően mindkét előadás már félházas, felmerült egy későbbi, szabadtéri bemutató megszervezésének ötlete is, árulta el Szabó József.
Csíksomlyón mutatják be a Csaba királyfi székely rockoperát augusztus 15-én. A rendezvény első számú díszvendége maga a székelység lesz – mutatott rá a mű szerzője, G. Nagy István Ilián csütörtökön, a díszbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósul meg az a nagyméretű előadás, amelynek díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben tartják meg. A mű szerzője elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a nyeregben. "Az engedélyeket megkaptuk, elsőként Ráduly Róbert Kálmán állt az ügy mellé. Megkerestük az egyházat is Csíksomlyón, ők is hozzájárultak ehhez a bemutatóhoz. " A produkció kapcsán, melynek már volt egy bemutatója Magyarországon és egy Erdélyben is, elmondta, olyan előadásra törekednek, amely pártok, vitatkozás, ellentmondások fölött áll. Nemzetegyesítő eseménynek nevezte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a tervezett rendezvényt, nemcsak a rockopera témája miatt, hanem azért is, mert az alkotók határokon átnyúló összefogásával valósul meg.
Olyan monumentális előadást szeretnénk létrehozni, amelyik az év egyik legjelentősebb határon túli kulturális eseménye lesz Százezer embert remélnek a szervezők a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera augusztus 15-re tervezett csíksomlyói díszbemutatójára. A produkciót G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője és Szőcs Géza költő, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Csulák Péter kolozsvári konzul és Szabó Hunor színész, az előadás szereplője népszerűsítette egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón. Szőcs Géza költő elmondta, azért vállalt szerepet az esemény népszerűsítésében, mert régóta foglalkoztatja,, az a fájdalmas, polemikus, reménykeltő viszony", amely a székelység és Csaba királyfi - Attila hun király mondabeli fia - között van.,, Csaba királyfi alakja azért foglalkoztat, mert foglalkoztatja a székelyek képzeletét" - vallotta Szőcs Géza. Szőcs Géza különösnek találta, hogy Attila nevét egyetlen helynév sem őrzi a Kárpát-medencében, Árpád nevű település is csak egy van, a Csaba név viszont megannyi helynévben megtalálható.,, Csabához ragaszkodik a nemzet, és a székelység különösen" - állapította meg a költő.
Attila esküvőjétől a székelyektől való búcsúzásig kíséri végig Csaba királyfi különös történetét, miközben monumentális képekben tárulnak elénk a kor történelmi pillanatai. A Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperát Nagyváradon a Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat keretében január 18-án, szombaton 15 és 19 órától is előadják a Szakszervezetek Művelődési Házában. Mivel a jegyek rekord idő alatt, mindössze egy óra leforgása alatt elkeltek, a szervezők a közeljövőben egy nagyobb helyszínen is előadják majd a darabot. Fotó: Farkas László