A Jooble segítségével könnyű munkatársat találni! A világ Top 10 állásokkal foglalkozó weboldala.
Szerencsére ez a dal is könnyen kigördült, és a közös munka is gördülékeny volt a stúdióban, hiszen egy profi csapat gyűlt össze – örülök, hogy én is a részese lehettem. :) Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a Road Movie Guide forgatáson a Harrer csokigyárban töltődhettem fel örömhormonokkal. Ezeken kívül a nagy fesztiválbulik, az egyik legjobban tomboló közönség az országban, és az a hangulat, amire a téli időszakban is örömmel szoktunk visszaemlékezni, ezek mind Sopronhoz kötnek. " Schoblocher Barbi, énekes: "Lehet, hogy azelőtt sokáig őrlődtem volna egy ilyen felkérésen, mert zeneileg eléggé kimozdít a komfortzónámból. A járványhelyzet után viszont, felértékelődött bennem minden zenei lehetőség, ezért azonnal igent mondtam és nagyon örülök, mert nagyon élveztem az egészet, a stúdiózást és a forgatást is. Hogy mit jelent nekem Sopron? A VOLT Fesztivált! Azok az önfeledt fesztiválpillanatok és a koncertek, amiken évről évre frontemberré érhettem. És természetesen a soproni emberek, akiket imádok! "
Ez a mai napra fokozottan érvényes az Oroszlánoknak. Sok múlik azon, hogy meglátja-e a konfliktusokban rejlő lehetőségeket. Higgyen a jóban! Szűz (08. – 09. ) Kísért a múlt. Mintha újra és újra meg kellene élnie elmúlt dolgokat. Lehetetlen persze minden hibáját egyszerre levetkőznie, de számos alkalom adódik a próbatételre. Lassan megszokja, hogy más legyen, mint eddig. Mérleg (09. – 10. ) A boldogságból annyi juthat önnek, amennyit a saját lelkéből másokra árasztani tud. Ha másokra nevet, visszamosolyognak önre, és ettől még jobb lesz a kedve. Próbálja ki! Skorpió (10. – 11. ) Ma a szokottnál is vonzóbb, és ez meg fog látszani az emberi kapcsolatain. Csak úgy hemzsegnek ön körül azok, akik a megbecsülésére, netán a kegyeire vágynak. Örüljön a helyzetének, de ragaszkodjon az egy igazhoz! Nyilas (11. – 12. ) Komor kedvvel telve vág bele a napba. De hamarosan felderülhet a kedve, mert az életébe beléphet egy különleges ember. Álljon elé nyitott szívvel lélekkel. Ha mogorva arcot vág, talán meg sem történik, aminek kellene.
Törökországban született, pontos időpontját nem is tudják, mert szülei pásztorkodással foglalkoztak, és hát nem volt idő, vagy mód hová feljegyezni a születési idejét (napját). Amit belőttek, hogy körülbelül október 26. (utóbbi egyébként az én születi napom is). Kelet-Törökországban éltek, szülei a pásztorkodás mellett sajt és joghurtkészítéssel foglalkoztak. Jól tanult, az Ankarai Egyetemen politológia szakon végzett, cserediákként kimehetett az Egyesült Államokba. Ott is maradt, de kereste az útját. Persze pénz nem nagyon volt a zsebében. A gyár megszerzése: Egy apróhirdetésben látta, hogy South Edmondson -ban a Kraft Foods egyik joghurtüzemét eladásra kínálják. Látta, elgondolkodtott rajta, de először kidobta az újságot a hirdetéssel együtt. Aztán újra kezébe vette, kivette a kukából. A gyár akkor már több mint 80 éve üzemelt. A Kraft Foods úgy vette át, de nem tudta sikerre vinni, nem hozott pénzt, megválnának tőle. Elment megnézni a gyárat, ahol a munkások már szerelték le a gépeket, látta a sok csalódott arcot, egészen pontosan 55 munkavállalóét.