A játék szerepe felbecsülhetetlen a gyermek fejlődésében. Miközben egy apróság önfeledten játszik, agyában egészen összetett folyamatok zajlanak. Ami látszólag egyszerű, netán unalmas tevékenységek ismételgetése, az a számára komoly kihívás, tanulás. A játék A játék olyan tevékenység, melynek célja (gyermekkorban) kizárólag a megkönnyebbülés, örömszerzés. Játék közben a gyermek jókedvű, ellazult, mentes a problémáktól. A játék általában a jelenre érvényes, még akkor is, ha a gyermek képzelete játék közben szárnyal. A kicsik szívesen játszanak a számukra készült színes, különféle speciális képességekkel ellátott, drága kütyükkel, de ugyanilyen (vagy tán nagyobb! ) élményt jelenthet nekik, ha megkaparinthatnak egy konyhai eszközt, egy ruhadarabot, vagy akár egy almát a gyümölcskosárból. Látszólag az egész világ egy játszótér a gyermek számára, hiszen bárhol, bármilyen körülmények között tud és szeret játszani. Ám az, ami az egyik percben játék, a másikban komoly feladatok megoldásának eszközévé válhat.
A különálló kisautókkal kezdtük; a tűzoltóautó, amint kézbe vette, jópofa hangokat adott ki, és kisöcsém szeme azonnal felcsillant, a füléhez emelte, úgy hallgatta percekig. Végül a pálya doboztalanítása következett, amit Milán önmagában is nagyon érdekesnek talált: sok színes, különböző formájú elem, és még egy meg még egy, meg még egy. Nem engedte, hogy én szedjem ki a dobozból, ő akarta ellenőrizni, "minden megvan-e" – persze megvolt hiánytalanul, mindkettőnk nagy megelégedésére. Amíg mi, felnőttek, a pálya összeszerelésével voltunk elfoglalva, ő nagyon édesen játszott a kiskocsikkal; élvezte, hogy tökéletesen meg tudja fogni őket, ugyanis az eddigi játékautóit alig bírta két kézzel is felemelni, nehezek, ormótlanok voltak azoknak a kis mancsoknak. Amikor pedig véletlen hozzáért lábbal, arra is rájött, hogy az autók bizony gurulni is tudnak. Közben elkészült a többszintes pálya is, amit kezdetben csak tátott szájjal bámult; hiszen ennyi csuda színes, különböző alakzatban és szögben összeilleszkedő formát még nem látott.
Az egyszerűbb ruhadarabokat megpróbálja egyedül levenni. A gyerekek szókincsében - ahogy egyéb területeken is - nagyon nagy lehet a különbség. Meg kell jegyezni, hogy a nemek közötti különbségek is jellemzőek. A lányok sokszor néhány dolgot előbb csinálnak, mozgékonyabbak. Másfél éves korukra átlagosan nyolc szót ismernek, de vannak olyanok is, akik akár 40 szót is használnak, esetleg két szót egymás mellett ("baba ül", "anya baba", "baba hamm"). A napközbeni kétszeri alvás már nem mindig szükséges, de az éjszakai önmagában kevés. Ilyenkor érdemes nagyobb hangsúlyt helyezni új napirend kialakítására. Ebéd után - 1/2 1-1 óra körül - tanácsos letenni aludni a kicsit. Tevékenységek rögzülnek, például másfél évesen segít autót mosni, majd két éves kora körül a kisautót megmossa a poharából, ha vizet talál benne. Határozott jelei lehetnek a féltékenységnek is. Ha a testvéreivel foglalkoznak, odajön ő is, igényli a simogatást, játékot, törődést. Ha nem sikerül magára vonnia a figyelmet, dühös sírásba kezd, vagy más módon próbálja kikövetelni a törődést üt, tiltott dolgokat csinál.
A pihenőszékek és hinták egészen újszülött kortól használhatók. A pihenőszék kényelmes, bárhol elhelyezhető, hogy a közelünkben lehessen a gyermek. Bármikor aludhat benne a baba, játékai és hintáztatható talpa miatt pedig játszhat is. Zenélő funkciója megnyugtatja és szórakoztatja a babát. A legtöbb pihenőszék hintaként is funkcionál, ütemesen ringatja és hintáztatja a babát. A hintákat az ajtófélfára vagy külön hozzá tartozó alkatrészhez tudjátok rögzíteni.