A Dunánál 1936 júniusában keletkezett. József Attila az illegális kommunista pártban egy ideig olyan közösségre talált, amelyhez eszmeileg közel állt. Ezekben az években kiegyensúlyozottabbnak érezte magát, főleg amikor az 1936-ban induló Szép Szó című lap szerkesztői állást kínált a számára. A lapot Cserépfalvy Imre adta ki, aki nagy tisztelője volt József Attilának. A költő Ignotus Pállal együtt volt szerkesztő. Indulása évében, 1936-ban a könyvhétre a Szép Szó különszámot jelentetett meg, amely egy tematikus szám, egy esszékötet volt Mai magyarok – régi magyarokról címen. Előszava József Attila A Dunánál című verse lett, tehát bevezetésként illesztették a verset a kötet elé. A megrendelés nyűg volt a költőnek, ugyanakkor örült, hogy verset kértek tőle. A Dunánál allegorikus vers, az Eszmélet kései párja. Ez is az eszmélés verse, a költő a valóság lényeges jellemzőire döbben rá. Nagyobb ívű gondolati költeményt azóta se írtak a magyarság problémáiról. A Dunánál 1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
'25: Nem én kiáltok kötet. Formabontó, avantgárd. A magyar avantgárd atyja Kassák Lajos, az ő hatása érezhető. Az avantgárd hatásai a 20-as évek 2. felét jellemzi, a Medáliák ciklus szürreális képei az álmot és a képzeletet idézik meg. Az évtized második felében tanulmányait Bécsben, Párizsban, Pesten végzi, de nem fejezi be. 1928: Vágó Márta szerelem. Önéletrajzában ezt írja: "egy lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem. " Curriculum vitae, személyes hangú önéletrajzából olvashatunk az életéről. '29: Nincsen apám, se anyám kötet. Harmincas években megjelent kötetei: – Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) – Külvárosi éj (1932) – Medvetánc (1934) – Nagyon fáj (1936) Magánélete zaklatott, biztos állása nincs. A Baumgarten-díjat Posztumusz díjként kapja meg halála után. Magányos, nem találja a helyét a politikában és jelentkezik a lappangó betegsége is, a skizofrénia. Nyugvó pont életében a Szép szó című lap, aminek társszerkesztője és vezéregyénisége lett 1935-ben. Utolsó éveiben egyre több szanatóriumi kezelést kapott, és két szerelem élménye hat a költőre, két pszichológus nő, Gyömrői Edit, Kozmutza Flóra.
Még életrajzias jelentésköre is van e napszaknak, ugyanis a költő "bagoly-típusú" ember volt, az éj nagy részét nemcsak éberen töltötte, hanem igen gyakran sétált barátaival órák hosszat vitatkozgatva vagy magánosan szemlélődve. E viták során a filozófiai jellegű kérdésfeltevés és tárgyalásmód szokásos volt. A két fő motívum s a hozzá kapcsolódó többi bontja ki azt a valóságképet, amelyet nemcsak leír, hanem értelmez is a költő. A szerpentin-hasonlat érvényességéből az is következik, hogy a leírás és az értelmezés nem lineárisan következik egymás után, hanem a leírás minden lényeges eleme magába foglalja az értelmezést is. A költő magatartása szemlélődő. Mindig objektív hitelességű az a valóságkép, amely kibontakozik, de sohasem kétséges, hogy a lírai én írja le és értelmezi. Nem egy esetben úgy indul a vers, hogy a költő önmagát is belehelyezi a versbeli tájba, s az indító vershelyzet a valóság megszemlélése az érzékek és a tudat által. Ahol a versindítás nem bontja ki ezt a szemlélődő magatartást, ott legkésőbb a mű befejező részében kerül erre sor.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!... " - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok!...