A Sportközpont épületének Üllői út felőli részén helyzkedik el az Uszoda. A sportolói előtérből lehet megközelíteni a "cipős" folyosón a csapat öltözőket (4 x 20 fős), a hozzájuk tartozó vizes csoportokkal. A csapatöltözők közül kettő akadálymentes kialakítású. A recepciótól az ellenkező irányba indulva, teljesen elválasztva lehet elérni a két látogatói öltözőt. Az öltözők vizes csoportjain keresztül érhető el a "tiszta" közlekedő, ahonnan egy lépcső és egy felvonó viszi fel az Medencetérbe a sportolókat. Az Medencetérben található a 8 sávos 21, 0 x 25, 0 méteres úszómedence illetve a 10, 0 x 15, 0 méteres tanmedence. Ebből a térből érhető el a wellness rész illetve a 200 férőhelyes lelátó is. Események alkalmával a nézőtér elérhető az Előcsarnoki szintről is, elválasztva a Medencetér sportolói forgalmától a külső, látogatói közönségforgalmat. Wellness Az uszoda részeként kialakításra került egy Wellness-részleg is, amely magába foglal egy gőzkabint és két db finn szaunát amelyek a testmozgás után regenerálást, pihenést, kikapcsolódást biztosítják a vendégek számára.
Módszertani útmutató a Nemzetek Európája Karrierprogramhoz A PROGRAM CÉLJA A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – az Igazságügyi Minisztérium együttműködésével létrehozta a "Nemzetek Európája Karrierprogramot" aminek célja, hogy Magyarország több, az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő szakemberrel rendelkezzen, így növelve az európai uniós intézményeknél dolgozó, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát. Kiemelten fontos Magyarország hatékonyabb uniós érdekérvényesítésének erősítése és olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a magyar közigazgatáson belül is szükséges és hasznosítható intézményi, jogi és nyelvi ismeretanyaggal. Célkitűzései között fellelhető az uniós álláspályázati hatékonyság fokozása információnyújtással és képzéssel valamint az EPSO felvételi eredményességének növelése a vizsgára történő felkészítéssel. További törekvésen az angol és egyéb nyelvi képességi szint növelése és aktív használatának fokozása szakmai nyelvi kurzusokkal és hálózatok támogatásával.
KÉPZÉSI CÉLOK a bementi tudásszintek változatossága miatt 3 modulban a szakismereti alaptudás erősítése, a modulokban olyan aktuális és pragmatikus tudásanyag, amely az uniós állásinterjúk során az eredményes szereplést támogatja, a modulok témakörében a magyar nemzeti érdek hatékony képviselet ének lehetőségei és eszközei, az uniós karrierre történő motiváció, a modulok témakörében az angol nyelvi terminológia munkanyelv szintű alkalmazása. Az órák felépítése innovatív megközelítésű lesz. Az ismeretanyag átadása, a résztvevők képzése frontális oktatás helyett gyakorlati tapasztalatok közvetlen átadásával történik. A résztevők aktív közreműködése és az oktatók gondolkodásra, csapatmunkára építő módszere a 21. századi követelményeknek minden szempontból maradéktalanul megfelel. A hazai és nemzetközi téren egyaránt elismert és ismert szakemberek tudásukat és gyakorlatias tapasztalataikat kerekasztal eszmecserék formájában adják át. Az experience-sharing jegyében modern és kötetlen módszerű oktatás valósul meg, amelyben a leggyakorlatiasabb és legpraktikusabb módszereket sajátíthatják el a hallgatók a szakemberektől.
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Államháztartási gazdálkodás és ellenőrzés szaktanácsadó A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7. ) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján az államháztartási gazdálkodás és ellenőrzés szaktanácsadó szakképesítés belső ellenőrzési feladatok ellátására jogosít. Szakfelelős: Prof. Dr. Lentner Csaba, egyetemi tanár A képzési idő: 2 félév A képzés óraszáma: 200 óra A felvétel feltétele: A képzésben legalább alapképzésben, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szerinti főiskolai képzésben szerzett oklevéllel rendelkezők vehetnek részt. A képzés célja: Az Államháztartási gazdálkodás és ellenőrzés szakirányú továbbképzési szak stratégiai célkitűzése, hogy a hallgatók megismerjék Magyarország Alaptörvényében A közpénzek és A helyi önkormányzatok című cikkelyek tartalmát, illetve az államháztartás viteléhez kapcsolódó sarkalatos törvényeket és egyéb kiemelkedő jelentőségű jogszabályokat, a gazdálkodási és ellenőrzési módszertant, s ezáltal alkalmassá váljanak a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012.
évf, Kovács Sándor r. ezredes I. évf., Rottler Violetta r. őrnagy II. évf., ) továbbá a biztonsági szakirány végzett diákjai: Rigó Gábor, Kincses László, Margitics József voltak. Emellett, igazodva az új pedagógiai trend ajánlásaihoz, négy hallgatót is bevontuk az értékelésbe: Szabó Fruzsinát, Simonics Adriánt, Gonzálen Gergőt és Major Marcellt. Az általuk adott pontszámokat külön összesítettük, de utóbb kiderült, hogy az oktatók és a hallgatók véleménye azonos volt a helyezési sorrendben. A prezentációjukat a hallgatók közösen mutatták be; a csapattagok minden tagja megszólalt, ismertetve az általa kutatott részterületet. A járványhelyzet miatt egyikük online tartotta meg részelőadását. A tartalmas és hasznos szakmai anyagok elkészítői között igen szoros verseny alakult ki. A győztes csapat Király Adél vezetésével azt vizsgálta; indokolt lenne-e fegyveres biztonsági őrség felállítása a Ludovika Campus területén, összehasonlítva a jelenlegi biztonsági szolgálat intézkedési jogosultságait, a rendelkezésre álló eszközeit a tisztjelölti szolgálattal és egy esetleges fegyveres biztonsági őrséggel.
Partner abban, hogy se a szervezete, se ő maga ne váljon kibertámadás áldozatává. d) autonómiája és felelőssége Tudatosan törekszik a kiberbiztonság sajátosságainak megfelelő, korszerű ismeretek hazai és nemzetközi szinten történő gyakorlati alkalmazására. Önállóan dolgozza fel az új és összetett információkat, problémákat, illetve jelenségeket, rendszerszerű és kritikus módon. Kezdeményező módon lép fel az alternatív, eredeti megoldások kidolgozásában, bemutatásában és a bonyolult, nem tipikus helyzetekben történő adekvát döntések meghozatalában. Vállalja a szakterület, a szakmai praxis módszertanának fejlesztéséhez szükséges elméleti, tudományos kutatási és gyakorlati információk beszerzésének, értékelésének és hasznosításának végrehajtását. Felelősséget vállal a kiberbiztonság összefüggő ismeretének és a meghatározó jogi, szabályozási és gazdasági összefüggések ismeretének alapján a szakmai javaslatok kidolgozásában. Önállóan és pontosan vesz részt a kiberbiztonsági fenyegetések technológiai, politikai és adminisztratív megoldásában.
(A magyar kormány és a Cionista Világszervezet tárgyalásai a harmincas években) / Novák Attila történész, a Molnár Tamás Kutatóintézet (NKE ÁKK) tudományos főmunkatársa A magyar ajkú zsidóság szervezeteinek szerepe Palesztinában/Izraelben (1930 – 1955) / Olosz Levente történész, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) PhD hallgatója Húskonzerv-akció 1948 – 1957. A magyar orthodoxia izraeli szeretetcsomag-küldeményei / Lózsy Tamás könyvtáros, a Magyar Orthodox Izraelita Levéltár (Budapest) gyűjteményvezetője Beszámoló a konferenciáról
A képzés módszertana: A levelező rendszerű képzés olyan elméleti, módszertani, valamint gyakorlati ismeretek átadását célozza, amelyek képessé teszik a hallgatókat az államháztartási/közpénzügyi gazdálkodási-, és kontrollrendszer kiépítésével, működtetésével és az ellenőrzéssel összefüggő vezetői feladatok ellátására.
az épület villamossági hálózatának karbantartása; általános épületüzemeltetési feladatok ellátása; épület felügyeleti rendszer működtetése; telephelyen belüli villamos átalakítási munkák elvégzése; technológiai rendszerek, gépek üzemeltetése. Villanyszerelő Több műszak Kezeli az épület-felügyeleti rendszereket és az általuk ellenőrzött elektromos rendszereket, berendezéseket személyesen és számítógép segítségével felügyeli azok üzemszerű működését.