Az MFB támogatásával megvásárolt új rohamkocsi az egyik, immár 6 éve futó budapesti mentőt váltja. "Az MFB tevékenysége elsősorban a piaci hiányosságok kezelésére, a magyar vállalkozások fejlesztésére irányul, ugyanakkor elkötelezett híve a társadalmi felelősségvállalásnak. A bank üzleti működése során is fontosnak tartja a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek támogatását, emellett kész az olyan, minél szélesebb társadalmi rétegeket érintő kezdeményezéseket, alapítványokat felkarolni, mint amilyen a balesetet szenvedett vagy tartósan beteg kisgyermekek szállítását, ellátását végző Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat" – mondta el sajtótájékoztatóján Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója. "A kormány alapvető elvárása az állami tulajdonban lévő társaságokkal szemben, hogy az állami vagyonnal való felelős és eredményes gazdálkodás mellett tudatosan keressék azokat az együttműködési lehetőségeket, melyek révén a magyar gazdaságban betöltött szerepük mellett a családok mindennapjainak alakulásáért, boldogulásáért is tenni tudnak a maguk eszközeivel.
A portól kezdve a folyadékon át az egészségkárosító porig (vagy akár atkákig) mindennel elbánik. Szárazporszívók, a halk porszívók A Kärcher szárazporszívók többek között arról híresek, hogy szinte a légy zümmögése is hallható mellettük. Nem zavaró a hangjuk, viszont erősen szívnak és sokoldalúan lehet használni őket. Legyen makacs szennyeződés, hajszálak vagy por, a végeredmény több, mint kielégítő. Szárazporszívóból is többféle áll rendelkezésedre: Upright kefés porszívó: erőlködés nélkül szedik ki pl. a szőnyeg rostjai közül a makacs porszemeket is. Elektromos seprű: Két takarítás között kellene egy gyors porszívózás? Kiborult valami? Betrappoltak a gyerekek homokos cipővel? Ez az ideális eszköz, és még az akkumulátor üzemideje is hosszú. Akkumulátoros porszívó: ezekkel a gépekkel nyugodtan távol mehetsz a konnektortól, hiszen vezetékkel sem kell bajlódnod. Csendes masinák, ezért akár munkaidőben is porszívózhatsz velük. Hunyd be egy picit a szemed, és képzeld el, hogy úgy kellene porszívóznod, hogy a gép szinte magától működik, elképesztően hatékony, így nem kell ezerszer végigmenned ugyanazon a felületen, szívóereje minden eddiginél erősebb, és még süvítő, fülsértő hangot sem ad ki!
Megjegyzés: A receptet Rita küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák citromos túrós piskota citromos babapiskóta sütés nélkül … …Elkészítés: A citrom héját lereszeljük, levét kinyomjuk, húsát kikaparjuk, majd ezeket keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a vaníliáscukrot, a cukrot és jól elkeverjük. A zselatint a vizzel elkészítjük és még melegen a citromos cukros tálba öntjük.