- Jaj, lelkem, komám, azt én nem tehetem, mert gyenge farkam töviből kiszakadna. De meg a nyakadat is kitörhetnéd, úgy visszaesnél. Hanem hozok majd egy fagallyat, s azzal kihúzlak. Elszalad a róka, s hoz két gallyat: egy erősebbet s egy gyengébbet. Először a gyengébbet nyújtotta be, s amint a farkas belekapaszkodott, nagyot rántott rajta. A gally kettétörött, s a farkas úgy visszaesett, hogy megnyekkent belé. Ordított a farkas keserves kínjában. A róka pedig akkorát kacagott, hogy az erdő is csengett belé. Akkor aztán benyújtotta mégis az erősebb ágat, s azon kihúzta a farkast. Mikor mind a ketten kint voltak, mondja a róka: - Jere, komám, a faluba! Az imént, ahogy bejártam, láttam, hogy egy háznál lakodalom van. Gyere, mulassunk mi is, eleget szomorkodtunk. Bemennek a faluba. El a lakodalmas házhoz. Hát ott éppen javában áll a lakodalom. Húzzák a cigányok, járják a legények s leányok. Ennél jobb alkalmat kívánva sem kívánhattak volna. Besurrantak a kamarába, ott nekiestek a sok jó disznóhúsnak, szalonnának s minek.
Nagyobbakat kurjongatott még a farkasnál is. Na meg is hallották bent a lakodalmas népek. Kérdik egymástól: - Ugyan ki ordítozhat odakünn? Az egyik egyet mond, a másik mást mond. Egyszer aztán mind azt mondják, hogy az csak farkas lehet, ilyen-olyan teremtette. Gyerünk, táncoltassuk meg! Fölfegyverkeznek, ki baltára, ki puskára, ki kétágú vasvillára. Kinyitják a kamara ajtaját. S hát csakugyan ott van a farkas, még mindig táncol, ordít veszettül. Uccu! Kisurran a róka a lyukon. Bújik utána a farkas is. De már az nem fért ki a lyukon. Supp-supp! ütötték-verték, ahogy csak győzték. Aztán egyet gondolt farkas koma, mégiscsak visszahőkölt a lyukból, s kiszaladt az ajtón. Ezalatt a róka már messzire járt a falutól, s amint ment, mendegélt az úton, egyszer visszapillant, s látja, hogy jön egy szekér utána, s az színig tele van hallal. Fogja magát, s lefekszik az út közepén, behunyja a szemét, kinyújtózkodik, mintha meg volna dögölve. Odaér a kocsi, látja a gazdája a döglött rókát, szépen fölveszi, s földobja a kocsi tetejébe.
Róka koma egy szempillantás alatt kint volt az árokból, aztán nagyot kacagott, ott hagyta a farkast. Orgonált a szegény farkas nagy keservesen, s egyszer csak arra jön egy varjú. Kiszól a farkas: - Hej, lelkem, várjam, ha én úgy tudnék repülni, mint te! Mondja a varjú: - Ne búsulj, megtanítlak én jó szívvel, csak fogózz bele a farkamba! Letartja a varjú a farkát, belefogódzik a farkas. Elkezd vele repülni. Felrepül jó magasra, s kérdi a farkast: - Látod-e még a földet? - Még látom. Följebb repül a varjú, s kérdi megint: - Farkas koma, látod-e még a földet? - Még látom. Még följebb repül a varjú, s harmadszor is kérdi: - Farkas koma, látod-e még a földet? - Már nem látom. - No, ha most nem látod, ereszd el a farkamat, most már tudhatsz repülni. Elereszti a farkas a varjúnak a farkát, de bezzeg repült lefelé, mint a sebes szél, még annál is sebesebben. Amint közeledett a föld felé, látott egy szenes tuskót, s rákiált: - Szaladj te, szenes tuskó, előlem, mert agyonütlek! Hanem a szenes tuskó nem ijedt meg, ott maradt a helyén.