Több mint 40 évvel ezelőtt, George Lucas egy korlátok nélküli világba vezetett minket, ahol a jók és a rosszak küzdöttek egymással a misztikus erő segítségével. A Star Wars egy teljesen új világot nyitott meg mindenkinek, amiből több száz könyv és film is készült. Azonban a rendezőnek el kellett búcsúznia több jelenettől is, mivel nem minden ötlete volt teljesen kivitelezhető, főleg, miután a Disney megvette magának a jogokat. A Csillagok háborújának hajnalán, még 1798-ban, röviddel a IV. rész megjelenése után, George sok ötlettel is előállt. Egyik ilyen volt, hogy a főszereplők a wookie-k legyenek, méghozzá emberi karakter megjelenése nélkül. Nem sokkal később hasonló ötlete támadt, ahol ugyanezt akarta megvalósítani, csak éppen a droidok főszereplésével. Mondani sem kell, hogy ezek az ötletek végül a kukában landoltak. Nem sokan tudják azt sem, hogy a híres, mindenki által ismert Luke Skywalker eredeti neve Luke Starkiller volt. A változást egy gyilkosság hozta el, ami erősen érintette George érzéseit.
Remek hírünk van a magyar Star Wars rajongók számára - SorozatWiki Kihagyás A magyar HBO GO-n mától heti jelleggel válik elérhetővé az összes eddig bemutatott Star Wars film, köztük egy egész estés animációval és mindkét Star Wars-történettel. A produkciók közül a Star Wars első, második és harmadik része, azaz a Baljós árnyak, A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja ma került fel és már most megtekinthető. A Luke Skywalker történetét bemutató negyedik, ötödik és hatodik epizódra, vagyis az Egy új reményre, A Birodalom visszavágra és A Jedi visszatérre sem kell sokat várni, ezek július 24-én, jövő pénteken érkeznek meg az online videotárra. A Rey kalandjait bemutató, 2015 óta készített alkotások közül a hetedik rész, Az ébredő Erő és a nyolcadik, sokak által kritizált Az utolsó Jedik július 31-én jön az HBO GO-ra. A tavalyi karácsonyi időszakban bemutatott Skywalker kora pedig augusztus 7-én érkezik meg az online videotárra. A Skywalker-saga mellett más, különleges Star Wars filmek is elérhetővé válnak az HBO GO-n. Mától nézhető a 2008-ban bemutatott A klónok háborúja, az ismert animációs sorozat előzményfilmje.
Hogy ki ő? Ő volt Jango Fett A klónok támadása című Star Wars -filmben. Ugye Jango Fett genetikai kódja alapján készültek a Klónháború katonái, ezért az összes klón ugyanúgy néz ki, mint ő. Jango emellett Boba Fett "apja": Boba a férfi nyers klónja, bárminemű génmódosítás nélkül, aki szintén ugyanúgy néz ki mint Jango. Ha pedig az epizód végén feltűnő karakter is Jango Fett kiköpött mása (csak jóval öregebb kiadásban), akkor az két dolgot jelenthet: vagy egy klónról van szó (mondjuk Rex? ), vagy a Sarlacc gyomrából kiszabadult Boba Fettről. Mi az utóbbira tippelünk, már csak azért is, mert Timothy Olyphant és Temuera Morrison felbukkanásával minden korábbi pletyka beigazolódni látszik. Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Darth Maul (2 rész) Darth Vader, a Sith sötét nagyura (4 rész) Hősök és Gonosztevők (6 rész) Kanan, az utolsó padavan (2 rész) Darth Vader (4 rész) Vader lezuhan (1 rész) Vader: Sötét látomások (1 rész) Doktor Aphra (6 rész) A sikolyok fellegvára (1 rész) Star Wars (11 rész) Mace Windu (1 rész) Han Solo (1 rész) Obi-Wan és Anakin (1 rész) Széthasadt Birodalom (1 rész) Ezeken is szokott kedvezmény lenni, de én megint csak a teljes árukkal számoltam. Ez összesen 198 080 Ft. A videójátékoknál csak a Battlefront II. és a Jedi: Fallen Order árát adtam a fentiekhez, mert ezek rendelkeznek saját történettel. PS-re a Microsoft oldalán a jelenlegi áruk összesen 28 380 Ft. Mindent összeszámolva 346 750 Ft-ra jött ki a végösszeg. Még egyszer hangsúlyozom, hogy sok minden nem elérhető Magyarországon, így azokat nem tudtam beleszámolni. Ez a cikk megírásakor aktuális összesített, kedvezmények nélküli ár, ez nyilván változik idővel, hiszen sok minden jelenik meg folyamatosan (például két könyv ősszel).
Hihetetlennek hangzik, de jövőre lesz húsz éve, hogy mozikba került a Star Wars előzménytrilógia középső darabja, A klónok támadása, melyben már kirajzolódni látszott az a konfliktus, ami később a Galaktikus Birodalom felemelkedéséhez és a Jedik (majdnem) kihalásához vezetett. De itt persze még akadtak fontosabb dolgok, például a két fiatal, Anakin Skywalker és Padmé Amidala bimbódzó románca, amit próbáltak ugyan tagadni, de végül a szerelem győzedelmeskedett. A film végén a Naboo-n keltek egybe titokban, amely kétségtelenül meghatározó pillanat volt. De azt vajon tudtad, hogy a régi kánon szerint az 1977-ben megjelent, J. R. Tolkien által írt A szilmarilok (azaz annak inkább egy fejezete) adta az ötletet a messzi-messzi galaxis egyik legromantikusabb eseményéhez? Mint az a Legendák kontinuitásában szerepel, Anakin és Padmé esküvői ceremóniáját egy Maxiron Agolerga nevű főpap bonyolította le, akit az ifjú királyné megkért, hogy nászukat tartsa teljes titokban. Ennek érdekében nem is az igazi nevüket adta meg nekik: Padmét Veré nek, Anakint pedig Set nek nevezte.
A megjegyezte, hogy Jenkins lesz az első nő, aki Star Wars-filmet rendez. Jenkins Wonder Woman 1984 című, a Warner Bros. -nál készült szuperhősfilmje karácsonykor érkezik az HBO Max streamingszolgáltató kínálatába, egyidejűleg a mozis bemutatóval. A Disney csütörtökön azt is elárulta, hogy újabb Star Wars-animációs filmeken, a The Bad Batch és az A Droid Story című produkción is dolgoznak már. A Disney streamingszolgáltatásán lesz elérhető számos, a Disney Animation és Pixar produkciójában készült élő szereplős produkció és játékfilm is. A stúdió vezetői azt ígérték, hogy a felhasználók minden héten számíthatnak valamilyen új tartalomra. A Disney+ szolgáltatását bő egy éve indította el a Disney vállalat. A streamingszolgáltatásnak már 86, 8 millió előfizetője van, ami jóval meghaladja a vállalat saját előrejelzését a vásárlói kör növekedésével kapcsolatban. (Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: Gareth Cattermole)
Jó híreim vannak, nagyúr! A háború elkezdődött... — Dooku gróf Idézetek [ szerkesztés] Obi-Wan Anakinnak: Miért érzem úgy, hogy te fogsz a sírba vinni? Anakin: Ne mondj ilyeneket, mester. Hisz apám helyett apám vagy. Obi-Wan: Ha a kezed is úgy forogna, mint a nyelved, úgy vívhatnál, mint Yoda mester. Anakin: Én így is úgy vívok. Obi-Wan: Azt csak hiszed, éretlen tanítványom. Padmé: Nagyon nehéz lehet felesküdő Jediként élni, hiszen nem mehetsz oda, ahova épp akarsz. Nem élhetsz úgy, ahogyan szeretnél. Anakin: Se azokkal, akiket szeretek. Padmé: Szabad neked szeretned? Úgy tudom, az tilos a Jediknek, nem? Anakin: A ragaszkodás tiltott dolog, a birtoklás úgyszintén. De a könyörület, ami szerintem maga a feltétlen szeretet, a Jedi lovag fontos erénye. Szóval mondhatjuk, hogy kötelességünk szeretni. Padmé: Nagyon megváltoztál. Anakin: De te egyáltalán nem. Mindig ilyennek láttalak álmaiban. Obi-Wan: Ha a droidok gondolkodnának, mi már rég nem léteznénk.
Folyamatos helyszíni tudósításunk megkezdése előtt itt az ideje egy kis megemlékezésnek; ha mind a 61 évet nem is tudjuk egyszerre áttekinteni, az utolsó két évtized sikerei, díjazottjai, botrányai és bukásai egy csokorba szedve garantáltan becsempészik a Riviéra csillogását a dolgozószobába. Isten hozott a semmiből! A Superman macskanadrágjában feszítő fiatalember két éve még reményteljesen villogott minden hollywoodi producerre egy bárpult mögül, és legfeljebb az álmaiban repkedett a Föld körül. A filmvilág minden valamirevaló szívtiprója szóba került a szerepre, mégis egy ismeretlen mered ránk a vászonról és a címlapokról. Az ugródeszkát követheti ragyogó karrier vagy csúfos bukás - összállításunk áttekinti az utóbbi évtized legnagyobb lehetőségekhez jutott jöttmentjeit Anakintól Bridget Jonesig. 2005 a moziban Már az év kezdetén kiderült, hogy természeti katasztrófákért és terroristatámadásokért nem kell a moziba menni. Talán éppen ezért volt fogékonyabb idén a közönség a vígjátékokra, a romantikus filmekre és a művészi értéket is képviselő alkotásokra.
Han Solo meggyilkolása talán az egyik legjobban vitatott mozzanat az új részek közül. George Lucas elképzelése szerint Han nem halt meg, azonban a szereplőt megtestesítő Harrison Ford már a Disney vétele előtt a halálának a feltételével szerződött le. A hősnő Rayt szintén nem kell senkinek bemutatni. Az ő karakterét azonban a Disney készítette, a múltját pedig az egész trilógia alatt foltozták. Az eredeti tervek szerint egy Jedi Padawan lett volna a főszereplő, azonban itt Lucas már nem irányított, így a most ismert Ray mellett döntöttek. A cikkben megemlített színészek, filmek és sorozatok adatlapjai, egy kattintással megnézhetitek a filmek előzeteseit vagy kattinthattok egy színész, sorozat adatlapjára.