Hamarosan persze mindenki Brandon nyomában van. Shark ezalatt elviszi a lányát egy börtönbe, hogy megismerjen egy olyan fiút, aki befüvezve az apja kocsijával, halálra gázolt három embert. Ep. 21 Mintaapa Egy pedofil férfi egykor elrabolt, majd négy évig tartott fogva egy gyermeket. Jackie, a kisfiú azonban ez idő alatt elfelejtette az előző életét, a szüleit, és a saját nevét is. Csak is az apját akarja, azt az embert, aki elrabolta és Billy-ként nevelte az elmúlt években. Shark-nak azonnal világossá válik, hogy ezzel az üggyel roppant nehéz dolga lesz... Ep. 22 Wayne világa: A visszavágó Megjelent: 2007-05-03 Stark egyik régi barátja visszatér és Stark megkapja az esélyt, hogy ezúttal visszavágjon!
Sorozat ismertető: A magánéleti problémái és egy félresikerült ügye miatt Sebastian Stark úgy dönt, hogy elege van a védöügyvédi hívatásából, ezért felmond a munkahelyén. Miközben új állás után néz, szinte az ölébe hullik a lehetöség: felajánlanak neki ugyanis egy igazgatói pozíciót a D. A. nevü szervezet bünügyi egységénél. Ám a kezdeti lelkesedése azonnal alábbhagy, amikor kiderül, hogy a munkájában csupa zöldfülü újoncokkal lesz körülvéve. 7. 1 pont 60 perc 2006 Rendezö(k): n/A Szereplö(k): James Woods, Danielle Panabaker, Sophina Brown, Sarah Carter, Jeri Ryan, Henry Simmons, Sam Page, Kevin Alejandro, Carlos Gómez, Alexis Cruz, Michael Cotter, Kevin Pollak… Író(k): Ian Biederman, Ian Biederman, Ian Biederman Kategória: Bünügyi, Dráma, Misztikus, A további tartalom megtekintéséhez regisztrálnod kell!
A nyomozás során pedig Shark többször is hazugságon kapja őket. Vajon melyikük akarja fedezni a másikat? Ep. 18 Az igazság fogságában Megjelent: 2007-04-05 Egy férfit fegyveres rablással vádolnak, amikor a tárgyalásán valahogyan sikerül fegyvert szereznie, majd túszokat is ejt. Állítása szerint ugyanis nem bűnös és igazságot akar. Azonban egy sokkal veszélyesebb bűnöző is a teremben marad, aki még a gyilkosságra is megpróbálja rábeszélni az összezavarodott túszejtőt... Ep. 19 Menekülés a pornóból Megjelent: 2007-04-26 Egy milliárdos pornófilmrendezőt holtan találnak a saját háza medencéjében. Mivel a férfinak rengeteg ellensége akad, Shark-nak nincs könnyű dolga. A szálak aztán egy Menedékház nevű helyhez vezetnek, amelynek a tulajdonosa azt vállalta, hogy lecsúszott lányoknak segít - új életet kezdeni... Ep. 20 Kapj el, ha tudsz! Megjelent: 2007-04-19 Egy professzort kegyetlenül gyilkolnak meg: kidobják egy toronyházból. A férfi felesége nem sokkal később megnevez egy régi főiskolai barátot, mint esetleges tettest, akivel a férjnek nem volt túl jó a viszonya.
Ep. 12 Wayne világa Megjelent: 2007-01-18 Sebastian Stark legújabb ügye első ránézésre a világ legegyszerűbb ügyének tűnik. Egy kegyetlen sorozatgyilkost kell a törvényszékiek elé állítania, akinek öt nő élete szárad a lelkén. Hat áldozatának azonban szerencsére épségben sikerült kimenekülniük a házából, ám az egyik közülük semmi pénzért nem hajlandó a tanúvallomásra. Ep. 13 A tanárnő kedvence Megjelent: 2007-02-01 Brandon Crawford, Dél-Kalifornia legnagyobb ingatlanfejlesztője gyilkosság áldozata lesz. A halott milliárdosnak persze rengeteg ellensége volt, így a nyomozás is elég lassan halad. A férfi fia válik először gyanússá, és Brandon ex-felesége segítségével bizonyítékot is találnak. Ep. 14 Sztárba szökkenve Megjelent: 2007-02-08 Egy fiatal és nagyon népszerű színésznőt megölnek, amikor az egy klubból hazafelé tart az autójával. Kiderül, hogy a lány nem sokkal azelőtt vetett végett egy hosszan tartó és titkos kapcsolatának. A ügyészeknek pedig azonnal szemet szúr, hogy egy bulvárfotós érdekes módon egyedüli képeket készít a halott lányról.
22 Epizódok S1 E2 - Szolgálók és védők S1 E8 - Szerelmi háromszög S1 E9 - A Mónika-krónika S1 E13 - A tanárnő kedvence S1 E14 - Sztárba szökkenve S1 E15 - Bíró-bírálat S1 E17 - A nagy durranás S1 E18 - Az igazság fogságában S1 E19 - Menekülés a pornóból S1 E20 - Kapj el, ha tudsz! Shark - Törvényszéki ragadozó adatfolyam, bérlés vagy vásárlás – 1. évad: Jelenleg a(z) "Shark - Törvényszéki ragadozó - Evadok 1" online megtekinthető itt: Horizon. Hasonló a Shark - Törvényszéki ragadozó