Több éves tapaszlat a Tűzvédelmi oktatás területén, sikeres képzések, sikeres vizsgák és elégedett résztvevők Kiváló oktatók Online kontakt órás képzési lehetőség Munka és Tűzvédelemmel foglakozó cég vagyunk, szolgáltatunk nagyobb magyarországi telephellyel rendelkező cégeknél, így tudásunk naprakész, melyet folyamatosan bővítünk és ezt a tudást adjuk tovább. Meddig lehet jelentkezni? Jelentkezni egészen a képzések indulásáig lehet. Egyes képzéseknél még a tanfolyam indulása után is van lehetőség becsatlakozásra. Ez azonban megnehezítheti a képzési anyag elsajátítását, ezért javasoljuk, hogy a jelentkezését mielőbb adja le a kiválasztott tanfolyamra, illetve becsatlakozáskor érdeklődjön a felzárkózás lehetőségeiről. Mi szükséges a beiratkozáshoz? Jelentkezési lap, kitöltve és aláírva (ezzel már regisztrál a résztvevő a képzésre) személyi igazolvány másolat lakcímkártya másolat nem magyarországi állampolgárság esetén a magyarországi tartózkodást igazoló okirat másolata a képzés megkezdéséhez szükséges bizonyítvány másolata (érettségi bizonyítvány) foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított szakmai alkalmasságot igazoló dokumentum Kik tanítanak a képzésen?
A képzési és kimeneti követelmények, valamint a mintatanterv ( keresztféléves vagy normál) innen letölthetők. MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ( MÉRNÖKÖKNEK): A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: Munkavédelmi szakmérnök Műszaki, informatika, agrár, nemzetvédelmi és katonai képzési területek valamelyikén legalább alapképzésben (vagy főiskolai szintű képzésben) szerzett mérnöki oklevél MINDKÉT SZAKON: A képzési idő: 4 félév A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit A képzésen megszerezhető végzettség feljogosít a Munkavédelmi Törvényben meghatározott, felsőfokú munkavédelmi képzettséghez kötött munkakörök és tevékenységek ellátására. Időbeosztás A normál képzés szeptember elején, a keresztféléves képzés február elején indul, félévenként 12 alkalommal szombat 9-18 óráig, labor gyakorlatok félévenként maximum 4-6 alkalommal péntek délután 14. 25-től (a képzés kezdési időpontjáról levélben értesítjük a jelentkezőket). A vizsgák szintén szombati napokon, egyeztetett időpontokban lesznek.