Lábdagadás Nem javult nagyon úgyhogy elmentem bőrgyógyászhoz aki azt mondta hogy nem orbánc de nem is köszvény mert abszolult nem magas a húgysav a laborképemben és gyulladásos paraméter sincshanem bogárcsípés allergia úgyhogy ne szedjem a szteroidot. Kaptam allergiára gyógyszert és szteroidos kenőcsöt ha újból előfordulna a térd alatti lábfájás visszeres eset. De a bokám estére még mindig picit bedagad és pirosabb sötétebb színű még most is mint a másik és napközben sajog a vádlima lábfejem és a combom, térdem térdhajlatom illetve a sípcsontrész de nem élesen csak sajog egész nap de ha terhelem akkor is és ha nem olyankor is néha ha csak ülök. A cipő ki van kötve de néha le kell vennem. Voltam bokaröntgenen ott nem. Keresés eredménye Ezt követően ismét reumatológiánahol ismét kaptam Rheosolont nagy dózisban lökés terápiát és már injekciókat is mindkét bokámba, mivel néha már a másik lábam is elkezdett fájni. A vérképemben még mindig nincsen gyulladásos paraméter csak a vérnyomásom a meg a pulzusom magasabb mióta szedem a szteroidot 3 hete.
Tisztelt Doktor úr, a következő problémám volna. Futás során túlerőltettem a lábam és mint kiderült rossz cipőben is futottam már egy
Kiderült, hogy leiden mutációm van így 8 éve marfarint szedek. Bal lábam erősen visszeres, szeretnék érdeklődni hogy mely fajta Visszérműtét lenne számomra a legbiztonságosabb? Van- e olyan eljárás amellyel biztonságosan elvégezhető lenne trómbozis kockázata nélkül. Lábfájás térdtől lefelé Talán a "ragasztásos" módszer megfelelő lenne számomra? Sok műtétet végzünk Leyden mutatio mellett is. Ilyenkor a legjobb, ha nem adunk be idegen anyagot, lézeres vagy rádiófrekvenciás műtétet javasolnék. A műtéthez nem kell a Marfarint leállítani. Vizsgálatra jelentkezhet a as számon. Üdvözlettel dr SZAbó Attila Marcsi kérdése: Tisztelt dr úr! Ne tévessze össze: a trombózis izomlázra hasonlító tünetekkel is jelezhet! - EgészségKalauz Töltő a visszér ellen Új gél a visszér ellen A térdhajlatfájdalom 10 lehetséges oka és kezelésük Home Nyiroködéma Duzzadt láb okai és otthoni teendők Ha észrevetted, hogy a bokád megdagad, a zoknid benyomatot hagy a bokád felett, akkor ezt ne bagatellizáld el! Augusztusban tromboflebitiszem volt.
Sági Zsolt - HillVital 2020. 02. 26. 09:48:00 Fáj a lábam térdtől lefelé. A kor előrehaladtával nem csak halljuk de gyakran tapasztaljuk is ezt. Mi lehet ennek az oka? Mégis mitől fáj a lábam? A leggyakoribb és egyben a leghamarabb múló lábfájdalom oka az izmokban keresendő. Leginkább izomláz, húzódás vagy akár zúzódás idézi elő. Szerencsére ezek különösebb, komolyabb kezelést nem igényelnek. Természetesen gyógyulást segítő krémek alkalmazhatóak. Abban az esetben ha a lábfájdalom térdtől lefelé jelentkezik, akkor ezt a legtöbbször az alábbi problémák okozzák: Ízületi, gyulladásos-kopásos betegségek: Ez a lábfájdalom leggyakrabban magában a térdben, valamint a boka és lábfej környékén jelentkezik. A nagyobb igénybevételnek köszönhetően jelentkezik. Kiváltó oka lehet a megerőltető fizikai munka, a kor, valamint betegség is előidézheti. Mind a három esetben csökken az ízületi folyadék mennyisége. Ennek köszönhetően a csonton kinövések keletkezhetnek, sérülhet az ízületi tok, valamint gyulladásos folyamatok is megindulhatnak.
Sziasztok! Szerda óta fáj a lábam és nem akar szűnni. Először a sípcsontom fájt, csütörtök óta viszont a térdhajlatban érzek fájdalmat, vagy inkább feszülést és olyan, mintha zsibbadna picit térdtől lefelé a lá erős a fájdalom, sem a zsibbadás, de nagyon zavaró, olyan, mintha a lábam nehezebb lenne a másiknál és mintha kemény lenne. Tapintásra nem az, csak én érzem úgy. Külsőleg nincs elváltozás. Voltam tegnap dokinál, kenőcsöt írt fel, de nem tudja mi nem múlik, akkor vissza kell mennem jövő héten. Én megijedtem, hogy trombózis, de azt a doki kizártnak tartja, remélem igaza van. Mást nem tudott mondani. Két hete egy balesetben megütöttem a derekam jobb oldalon a vesém táján, de az azóta nem fá orvos szerint lehet annak is a következmé de két hét után? Nektek volt már hasonló? Nagyon ijesztó érzés.
Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészojében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. Keresett kifejezés: "lábszár" Találatok száma: 157 db kívánok! Kovács Jánosné vagyok, 69 éves, kb, 3 hete, annyira fáj, mindkét lábam-on a térdtől-bokáig a lábszár am, ha sétálok, egyszerűen nem tudok majdnem lépni, majd elzsibbad a lábam, a lábfejem, ha pár Kérdését itt teheti fel Prima Medica Egészséghálózat
Ilyenkor a gerincoszlopra nehezedő nyomás hatására a porckorongban lévő kocsonyás anyag kitüremkedik, aminek következtében a gerincidegek nyomás alá kerülnek. Isiász esetén a fájdalom provokálható – pl. köhögéssel-, és jellemzően a derék, comb hátsó része, térd külső oldala és a külső boka mentén fut végig. Zsibbadással, nyugalmi panasszal is jár Kiket érint: ez a fajta fájdalom már a 20as években járóknál is gyakori. Kevés mozgás, számítógép előtt ülés elősegíti a kialakulását. Baker ciszta A lábfájdalom hátterében igen gyakran húzódik meg Baker ciszta. Ekkor túl nagy mennyiségű ízületi folyadék termelődése hatására egy folyadékkal teli ciszta alakul ki a térdhajlatban. Az állapotot általában valamilyen betegség, pl. ízületi gyulladás, sérülés, vagy porckopás következtében jön létre. Az esetek egy részében a Baker ciszta nem okoz különösebb fájdalmat, ám ha jelentkeznek tünetek, akkor térd mögötti – vagy az egész lábban lévő- duzzanat, térdfájdalom, szorítás. Kiket érint: a Baker ciszta az idősebbeken kívül a 20as-30as korosztályt is érinti.