Jogszabályváltozás miatt a SZÉP-kártya kibocsátóknak szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal. Ezért idén ősszel valamennyi OTP SZÉP kártyabirtokos megkapja szerződését elektronikus vagy postai úton. A dokumentumot azért érdemes átvenni, mert 2019. január 5-e után a munkáltatók csak azoknak tudnak juttatást utalni az OTP SZÉP kártyákra, akik átvették a szerződésüket. A kártyákra 2019. január 5. előtt töltött egyenlegek továbbra is felhasználhatóak maradnak a korábbi szabályok szerint, de új feltöltést már csak a szerződéssel rendelkező ügyfelek tudnak kapni jövő év elejétől. 2018. május 20-án új kormányrendelet lépett hatályba a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásáról és felhasználásáról (76/2018. (IV. 20. ) Kormányrendelet). Ennek értelmében a SZÉP-kártyákat kibocsátók a jövőben közvetlenül a SZÉP-kártya-birtokosokkal állnak majd szerződésben. A szerződés alapján az OTP Pénztárszolgáltató valamennyi kártyabirtokosa számára díjmentesen megnyitja a zsebenként egy, tehát összesen három egyedi fizetési számláját.
Hasonló találatok a webről: Egyenleglekérdezés - OTP Bank Prepaid kártya egyenleglekérdezés. Prepaid kártyaszám utolsó 10 számjegye Egyenlegét gyorsan és egyszerűen megnézheti az új OTP Bank Mobilalkalmazásban. Bővebben » Aktuális egyenleg megtekintése - Telekom lakossági szolgáltatások Egyenleglekérdezés - OTP Portálok OTP bankautomatán keresztüli befizetés - Vodafone E G Y E N L E G. F E L T Ö L T É S. E G Y E N L E G. L E K É R D E Z É S. P I N C S E R E. M A S T E R C A R D. P É N Z F E L V É T. B I Z O N Y L A T T A L. OTP SmartBank - AppRecs lek rdez s - Be ll t sok:PIN m dos t s, gyors egyenleg enged lyez se, j v hagy s QR k d olvas ssal - Valuta/deviza rfolyamok lek rdez se - P nzv... Patika Kártya Egyenleg Lekérdezés 2021. ápr. 3. - Patika egészségpénztár egyenleg lekérdezés telefonon A r szletek rt haszn lja az egyenleglek rdez sn l tal lhat szem lyre szabott... Z? rolt banksz? mla miatt nem fizet a Zalabaromfi - ORIGO 2008. szept. 11. - s a Zalabaromfi Keresked? h? z Zrt. sz?